Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1976-06-04

_______________ MBMMMHHMHSESC&tt. : -- 74 — 80 — ' ■ ! 7-Y:XX. tevékenység eredménye lehet, mert különben a helyes pályairanyitást nem lehet megvalósítani. Itt elsősorban a szülőkkel kell megküzdenünk. A szülők ugyanis sokszor nagyon helytelenül, saját akaratukat akarják ezen a téren érvényesíteni, s a legtöbb esetben kierőszakolni. De az iskolának is megvannak ez irányú feladatai. Elsősorban szeretnénk fo­kozni a fizikai munka megismertetését és egyben megszerettetését is. Ezen a területen iskoláinknak még nagyon fontos feladatai vannak. Én mindig elmondok egy példát, amikor ez szóba kerül, és engedjék meg, O hogy most is elmondjak egyet. Többször hallottam a rádióban, hogy bizonyos egye­temek a gimnáziumba vagy középiskolába járók részére nyilt napokat rendeznek, megismertetik őket az egyetem életével. Ez rendben is van, 4e a gimnáziumba, középiskolába úgy is jelentkeznek az egyetemekre. Miért nem lehet ezt a másik oldalon is megcsinálni, hogy az üzemek­ben, a vállalatoknál ilyen nyilt napokat tartani, ahová el lehetne menni és valóban megismerkednének annak az üzemnek az életével és ^ meg is szeretnék azt. Először megismertetni és utána megszerettetni a fizikai munkát, ez lenne az egészséges és kívánt sorrend. Az Elvtársak felvetették a tanulóifjúság munka­fegyelemre való nevelését is, és itt mindenekelőtt a tanulmányi fe­' gyeimet hangsúlyozták ki. Én nem tudom azt, hogy ez a tanulmányi fegyelem iskoláinkban milyen fokon áll. Én nem tapasztaltam. Ellenben azt meg kell jegyeznem, hogy adminisztrativ eszközökkel és azokkal a módszerekkel, amelyeket néhány pedagógus alkalmaz, buktatásokkal, vagy rosszabb osztályzatok adásával, tehát értékeléssel és hasonló eszközökkel nem sikerül a tanulmányi fegyelmet növelnünk, mert ez éppen ellenkező hatást vált ki, a hallgatókat inkább elriasztja. & í —----------------------------------------V?.-—--Töt--------------------------------1 |. A |l| ' , i mm <4 '1 m 1 1 V ' ' !I H J V/ 1 í ’A i V ? , - A , ; t - v Z{:i r mm■ •,

Next

/
Thumbnails
Contents