Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.6.a/3)

1958-01-10

. g; _ á' 1| I I. ■ . . Ezt tükrözte az e széleskörű vita, melyet Réva: Eszmei tisztaságot o. cikke váltott ki ke r lile tünkbe a, Ebben változást csak a. K.B, 1957. februári hat rlr özet a hozott, 1 - . Iíulön érdemes kitárni a pedagógusok közti helyzetre. Az bifiislf bfradaloní előtt ás alatt a nemzeti függőt lene dg hangoztatása, a szbvjetellenesség igen erősen megnyilvánult körükben. Egyesek területi, revíziós követeléseknek-is hangot adtak, A vallásos szemléletük is ismét napvilágra került. Ebből adódott, hogy„januárban-februárbán a minisztériufcf ellentmondó rendelkezéseit a. pedagógusok úgy magyarázták, hogy szinte erőszakkal toborozták az ifjúságot a hittantanulásra, hogy az orosz nyelv eltörlését örömmel üdvözölték és elnézték egyesek az orosz könyvek égetését is a gyerekeknek. Amilyen aktivan támogatták a hitoktatás bevezetését, olyan passzívan viselkedtek az újjászerveződő úttörő mozgalommal szemben. Volt olyan iskola, ahol egyáltalán nem találtak úttörő vezetőt a pedagógusok között. YY Ebben az időben a párttagok egyéni és szervezett vitákat folytattak a párt politíkájának'tudatosibására, a kérdések tisztázása érdekében elsősorban a volt MDP, tagok között pl. mii, " Értsünk szót 11 vitái. Ezek viták, szabad pártnapok és ankét ok - melyeket jó felké - ezültésü elvtársak tartottak pl, Aczél György, Köböl József, stb, elvtársak - nagyban hozzájárultak a kérdések tisztázásához, ezáltal a párt szervezeti kiépítéséhez, megerősödéséhez. Május után - az átiga­zolások befejeződésével - az ideológiai haro, a vitás kérdések tisztá­zása, az allé iséges nézetek visszaverése jelentősen csökkent, A harc a továbbiakban főleg személyek ellen folyt, anélkül, hogy azok­nak helyt -’l --n, káros elméleteit és gyakorlatát megfelelően leleplezték volna 8 C )l/ozók előtt. Pl, i Népművelési Intézettből úgy váltották le Széli Jené igazgatót, hogy a dolgozók hosszú ideig egyetlen okát abban látták, jopgy,^párttag^ igazgatót akartak az intézet'élére. Még I 1-2 hónappal:Széli leváltása után az Állami Népi Együttesnél-azt gon­dolták, többen* hogy ő kerül a Népi Együtteshez igazgatónak, - mert' /-s «*• bár a két e zerv egy épületben van - nem tudták leváltásának okát, ’ . ^ ‘ r,l, ' i 2t nyílt, bátor viták lényegében elmúltak. A^ellenséges nézeteket vollttk - látva a. proletárdiktatúra erejét -ben merne^-nyil­­| ha.ngo t|‘adni n e z e t e i kn e k,, ” A .hatalom .kérdése .fegyverréi~ él van dönt­ve,YlSinük álkor beszélni n - nindják. Az ingadozó, ellenséges-helytelen befolyás alat t álló pártonkivüliek és heia egyszer párttagok is inkább -hallgatnak.'« ollémző'a viták ritka voltára, hogy a KGMTÍ.-ben az egyik ; elvtárs azt mondta: " Nekem volt egy ilyen jellegű vitám2 hónappal + ezelőtt, már nem emlékszem rá, miről ", Népművelési Intézetben igy jellemzik a helyzetet: ” A hangoskodók, hőbörgők már elhallgattak. ? j Olyan " rossz " nyugalmi állapot-féle van. KeVx5s p vita, A párttagok ndoLon kezdeményezik a vitákat .és igy azok sem nagyon szőÍHS|TaKík egyes kérdésekben nemért értele egyet. A nártonkivüiiekiinkábbLtagvmás közt bűzéinek, vita znak, mintsem párttagok jelenlétében ", á. • Y Ez-oéádik #él lényen szerint »bből is, hogy pártszervezeteink nem egy« -vítázás, n-jgg/ozés helyett-a revizionista} vagy dogmatikus b£fre#ét sütik azokra, kik helytelen nézeteiknek hangot Ódnak. Ézt gyakran aftt • roeszinául tö :>lr hanem mc*gXc-le.l * érvek hiányában teszik. De jelentő? Ymr szerepet jmtscík ölbe : az - a ikszor ki nem mondott - Szemlélet, hogy a hatolom biró okúban vagyunk, m. üs az történik amit mi‘akarunk, minek itten sokat meggyőzni, vitatkozni, í ~ ó v te i'i .■ ■ i.- > ,-teí ' - , JN. ■ ■ ■

Next

/
Thumbnails
Contents