Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1980-02-23

viták a figyelmet arra, hogy azirányelvek azon megfogalmazásával kapcso­latban, miszerint "szükséges, hogy egyaránt erősödjék a központi irányi- A tás és a helyi önállóság", szel kapcsolatban téves nézetek is érvényre jutnak* Sok esetben nem az irányelvek megfogalmazásában is jelentkező dia­lektikus egységűén értelmezik e gondolatot, hanem a gyakorlatban, mint egymást kizáró, egymás ellen vagy egymás tériére való tényezőt értelmezik. Ennek eredménye sok esetben ágazati vagy szükebb helyi érdekek, a helyi önállóság címszava alatt az össztársadalmi érdek ellenére érvényesülnek. Ugy érezzük, hogy e kérdéskör helyes értelmezése és gyakorlatban történő, tudatos érvényesítése lehet egyik záloga rövid távon népgazdaságpolitikai í, m és társadalompolitikai céljaink megvalósításának is* Alapszervezetünk taggyűlése feladatomul jelölte meg, hogy az l.kerület kommunistáinak küldött értekezletén az előbb említett kérdéskörrel is összefüggésben felhívjam a figyelmet és egyben javaslatot :’ ff' . ■ tegyek arra, hogy az irányelveknek a kongresszus határozataivá való fej­a lesztése során egy, a szakterületünkön felmerülő gondolatköréit érvényesí­tését kérjem - e gondolatkör a területi szemlélet érvényesitése, a tár­­sadalom- és gazdaságpolitikai célkitűzések végrehajtása során. Az utóbbi időben több esetben felelős helyről is elhang­­zott véleményként hallatszik, hogy a jelenlegi gazdasági körülményeink a területfejlesztés, a területi szemlélet háttérbe kell szoruljon,, mintegy költs ges elemként. Ugy gondoljuk, hogy e véleményt nem lehet elfogadni* j Meggyőződésünk, hogy a szűkösebb gazdasági lehetőségek mellett még foko­­■ koz ttabban szükséges minden döntés, cselekvés, beruházásé területi össze- j függéseinek vizsgálata, méginkább együtt és egyszerre kell érvényesüljön a politikai bizottság 1970.évi, a területfejlesztés irányelveiről szélé állásfoglalásának kettős célja a tervezés és a tervek megvalósításába* E kettős cél, hogy biztosítani kell a népgazdaság és az egyes területek erőforrásainak hatékony hasznosítását, s egyben ezzel párhuzamosan bizto­sítani kell a területek foglalkoztatottsági és a települések ellátottsági színvonalának közelítéséhez, az egyes területek népességének színvonalában a meglévő különbségek mérséklséé* Ugy érzi az intézetünk párttagsága, hogy a politikai bizottsági állásfoglalás sorsán a következetlenség végigkísérhető, hiszen i 1 5 ^ ' — ..... ; ■ ■ i q? y ■ ■■■ í ■" ' . \ ‘ q 1 ■ / i • . yriq ! X "tógv-v....... ^ ' ! , "■ }I ' J'Wií 1 ■ ■ qv:,. ■-------------

Next

/
Thumbnails
Contents