Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1980-02-23

j mmm+mmmmemrn ^ ^ g , á * <vl|||I7v\'Y f/ *•>■ X4 "' \X,f§\>''E‘ ' i v(‘ * -'/ , ( •rt^tafararare**** Kft | • ■ az ennek alapján megjelent kormányhatározat bizonyos mértékben jobban hangsúlyozta a kétféle szemlélet, tehát a fizikai és a gazdasági megközelí­tés közti különbséget, mint azt az egységet, amit a politikai bizottsági állásfoglalás hangsúlyoz és közel tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ma már ugy érezzük* kezd egyensúly lenni e két téma-terület és ennek művelői között, valamint ebben a gondolkodásmódban* Kissé hosszúnak tűnt ez a tiz A jelenlegi fejlődési szakaszban az urbanizációs folyamat | a társadalmi-gazdasági fejlődés szerves vészeként fejlődik, amelynek folya­ff" -p'j • matában a népesség, a társadalmi-gazdasági tevékenység é» ezek térbeli ke­­retei egymással kölcsönhatásba kerülnek. Az urbanizációs folyamat nemcsak a városok fejlődését, hanem egész településhálózatunk fejlődését jelenti. Minden cselekvés, beruházás e folyamat közvetlen vagy közvetett része* Helyes irányú fejlődésének elősegitője vagy nehezitője* Ezen összefüggés­­rendszer ismeretében a döntéseknél nem elégséges egy szükebb vállalati, ága­zati vagy kisebb területi, települési érdek figyelembe vétele, meg kell keresni azt a megoldást, amely a közvetlen gazdaságpolitikai célok mellett I a társadalompolitika szerves részét képező területfejlesztési vonatkozásban is a legjobb eredményeket tudja biztosítani* E két terület biztosíthatja a legkedvezőbb eredményt* Ugy érezzük, hogy e szemlélet képviselete nem érvényesül megfelelő súllyal az állami irányítás rendszerében. IQAÍ Emiatt sok esetben a szükebb helyi, vállalati, vagy ágazati érdek kölcsönös meg­határozója. Kérem a tisztelt Küldött Értekezletet, hogy az irányelvek­hez kapcsolódé következő kiegészítési javaslatokkal értsen egyet* 1,/ Az ■' ? te | irányelvek harmadik fejezetéhez gazdasági épitő munka feladatai cimü fe­­jezethez* a termelőerők fejlesztésével, a termelő üzemek telephely válasz­­tásóval, a hatékonysági követelmény érvényesítésével, társadalompolitikai céljaink következetesebb megvalósításával# a népesség életkörülményeinek összehangolt fejlesztésével, jó települési közérzetének elősegítése érdeké­ben a területi fejlődés folyamataiban tudatosabb, ágazati érdekek feletti irányitásráya, szabályozására van szükség. Ebből fakadóan a népgazdaság fejlesztését szolgáié tervezés* szabályozási, irányítási# végrehajtási ff. 'ff tevékenységben az ágazati és a területi érdekek összehangolásával biztosi- i tani kell, hogy a termelőerők fejlesztése az ipari, mezőgazdasági termelő­üzemek területi elhelyezése során az ország azon térségeit, településeit i * í,r I i B ; 7 --------­! I, Bili 17" *' fai | I < ff ‘ ff 7 PP Í1S I f fiTPPr Jj

Next

/
Thumbnails
Contents