Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.6.a/1)
1980-02-23
gj^ —I jBBlÉ °a/s - 61 - j|| FÜLÖP JÓZSEFI Megköszönöm a felszólalást. Dr.Székely György elvtárs következik, utána pedig Kcknrvjok^ Sándor elvtáre, a Városépítési Tudományos ós Tervezd Vállalat pártszervezetének küldötte. SZÉKELY GYÖUGYt Tisztelt Pártértekezleti Kedves Elvtáraak! Látszólag periférikus területről, a színház területéről Jövök és hozom a Magyar Színház Intézet pártszervezetének üdvözletét az értekezletnek. Azért tartom oaak látskrflagosnak ezt a távolságot, mert hiszen a pártértekezlot első felszólalása már jelezte azt az igényt, amely a kulturáltabb, műveltebb népnek a gondolatát pendítette meg. Egy ilyen számvetéskor, amely a két kongresszus közötti eltelt időről szól nyilvánvaló, hogy az Ideológiáról és annak egyik sajátos ós rendkívül hatékony ágáról, a művészetekről ia szükséges néhány szót szólni, A művészetek és a társadalom kapcsolata mindig is döntő volt, sohasem volt olyan nép, amelyik önmaga kultúráját ne tartotta volna egy igen fontos kifejezési eszköznek gondjai, örömeinek megszólaltatására. Ugy gondoljuk, hogy az a széles front, amelyen a művészetek találkoznak vagy a mindennapokkal tükrözzük a valóságot - és kell hogy tükrözzék - ez egy igen fontos funkció— Ja ennek a látszólag periférikus területnek. «*»-«»•*. Az elmúlt öt évben művészeteinkben igen jelentős eredményeket értünk el hazai és nemzetközi vonalon ia. Mind a kettőt szükséges hangsúlyozni, hiszen rengeteg vita, sokszor elmarasztaló vita is hangzik el művészeteink működéséről, de ugy gondoljuk, hogy az eredményeket is érdemes észre venni, azt a kisugárzó erőt, amellyel a művészetek képviselni tudják szocialista társadalmunknak az épitósét, küzdelmeit, eredményeit, EAyolyan sikerekre gondolunk mint amllyot a magyar zenef ..... uüvészet ért el, építészetünk, műemlékvédelmünk, képzőművészetünk, ■>«, akkor jogosan mondhatjuk azt, hogy a szocialista magyar művészek és művészet sokat tett azért, hogy hitele legyen épitési munkánk■ nak. Közelebbről engedjék meg, hogy néhány olyan gondolatot és ! gondot mondjak el, amely talán csak a színházművészetre érvényes, de mégis lehet belőle következtetnünk kulturális életünk néhány problémájára. Volt Jftnéhény olyan eredményűnk, amelyik közös nemzeti érdek is volt. Uj színházak jöttek létre a beszámolási időszak alatt, felépült a győri ssinháa és kerületünkben megnyílt a Várszínház, Minden vitatott létezésükkel együtt olyan létező bázisok ezek, amelyekből a magyar szinházkultura ós a magyar Iculf túra aok ága sugározhat szét. Eredménynek kell tekintenünk azt is, hogy az elmúlt évben a Magyar Dráma azovjetunióbeli fesztiválján 35 magyar szerzőnek müve, 138 színházban szólalhatott meg. Talán soha nem vol1%iég lehetőség és mód arra, liogy a magyar szellemi élet, s azenbelül a magyar drámalrás ilyen mértékben és ilyen fontos hélyen szólalhasson inog. Egészen biztosan azt is eredménynek tekinthetjük, hogy megerősödött az értékszelekeló. Ezt agy olyan vizsgálat bizonyította, amelyet nemrég éppen a magyar színházi élet kialakításában bonyolítottunk le a színházba járási szokásokról. Ezek 1 azonban sokkal nagyobb teiületr* is kiterjedtek. Általános kulturális tevékenységünket igyekeztek feltárni. Éppen ezért ennek a vizsgálatnak az egyik közvetlen oka az volt, hogy az emberek megtanulnak értékelni, megtanultak válogatni, nem fogadják olyan kritikátlanul a nyújtott bírálatot, mint ahogy azt egyébként talán régebben kénytelenek voltak elfogadni. Tudatuk erősödése, változása mutatkozik ezekben a tényekben. Egészen biztos, hogy ^ " |