Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.6.a/1)

1980-02-23

f ÉÉɧÍ^ liPiiSSIiliipISiiW7 Ifi ISI i — eredménynek lehet tekinteni azokat a vitálcát la, amelyek a művészeti élet körül, ezen belül a ezinhézélct körül folynak. Vannak ezek kö­zött álviták is, Íré és rendsző közötti vitának szoktuk ezt elkeresz­telni, Ezek mögött azonban ogy folyamat áll a magyar társadalom fejlő­désének megújulásának a folyamata, amely időről-időre kikényszeríti ;■ IP| azt, amit más területen termókszerkezet váltásnak szoktunk tekinte­ni, Uj igényok merülnek fel éa ezeket uj módon kell vagy kellene ki­elégíteni. Vannak persze tennivalók éu gondok la. Ilyen többele kö­zött az is, amixe utal a pártbizottság állásfoglalásai fontosnak tartják, hogy a társadalmi valóság teljes feltárása történjék meg - ebhon az esetben a művészetek eszközével. Itt elkerülhetetlen a kritikai hang, amelyik helyesen tárja fel a társadalom megoldandó feladatait, morális problémáit, de ugyanakkor nem valami végzetes pesszimizmusban sugározza ezeket a kérdéseket* Itt kell beszélnünk talán arról is, hogy egy ellentmondás áll fenn a divat éa a Imiadás között, amelyet nagyon sokan szeretnének összekeverni. Ez nagyon öüksüor a müvássr.otelcban ós többek között a színházművészetben io jelentkezik. Ilyenkor hiányoljuk ós a művészek is hiányolják azt amit a pártbizottság állásfoglalása is jelez, hogy a művészetek meg­ítélésénél hiányoznak azok a kellő kritikai vélemények, értékek, a— melyek az alkotóművészeket orientálják - ma nagyon sokszor dezorien­­talják. A Múlandó divatokról, a kegyetlenségről, a meztelenségről azt hiszik, hogy a társadalom valóságos haladását jelentik. Vannak » olyanok, akik most már a világ megváltoztathat ósága helyett, amely a szocialista művészet alapgondolata az ember megváltáztathatat— lanságáról, a nogoldathatatlun probJénákról szólnak inkább .ós ezek véleményünk szerint nem segítik a szocialista építésnek a feladatát. Ahhoz azonban, hogy helyesen és teljes lendülettel tud­jon működni egy művészet, okhoz a megfelelő feltételeket ia bizto­sítani kellene és eb e» a vonatkozásban elég sok szakadék van. Ha azt mondjuk, hogy túltelített például a szinházhálézat, vagy az apparátus nagyrészt elavult, hogy nem használtunk ki jónóhány olyan lehetőséget amikor' még jobban lehotett volna gazdaságilag mint manapság, akkor azt hiszem, hogy a kritikáknak a lényegét mondguk el, lii űzőn az ogy hely bon való stagnálás az, hogy egy ilyen lényegé­ben igen szűk alkotóművészi gárdának kell ellátni olyan területeket, amelyeket régebben nora kellett* Erro nem gondoltunk eléggé ós éppen ezért ennek rundbehozása mégcsak elkezdődött* Ha azt mondjuk, hogy csak a színházak évi 12 ezer olőadáaát ümszexien ezer színész lát­ja el, de ugyanezeknek kell gondoskodniuk a magyar filmgyártásról, , u televízióról, az összes teátrális produkcióról a tornészotea kultúrának, az irodalomnak a térjosztóséről,rádió- és szinkronmun— káról, okkor nyugodtan mondhatjuk azt, hogy lassan—lassan ez az együttes ós apparátus a teljeaitőképeaaógének a végső lm tárán van, ós nagyon komoly aogitaégre szorul, hogy meg tudja tartani a jelen­legi színvonalat, vagy amit mindig is elvárnak tőle, hogy tovább tudjon lépni, - Az elmúlt év a gyermekek éve volt és nagyon éle­sen vetődtek fel ezek a iiroblómák, valóban nagyon komolyan kell PtfYff gondolkodnunk azon hogyan lehet ma, amikor az elidogouedós . az egyik fő problémája a társadalomnak bevonni a közösségi élménybe már a í fiatalokat, a gyemnokelc korosztályát is. Változatlanul napirenden van az apparátus Megújulásában a Nemzeti Színház, az uj Nemzeti í özinház építésének px-oblóiuája, amely moat már nagyon régóta, csak vendégségben van különböző házakban, de igazán becsületesen a mun— ! kaját alig tudja ellátni, Ehhez viszont az kell kodvoa elvtáreak,

Next

/
Thumbnails
Contents