XXIII.204.a.1 / 2. kisdoboz IV. Kerületi Tanács tanácsülései. 1957.06.27. Jelentés az 1956. évi zárszámadásról és az 1957. évi költségvetésről; Összeférhetetlenségi Bizottság jelentése

róságokat, és a társadalmi ellenőrzést az aktívákkal együtt a tanácstagok gyakorolják, ne várjanak a következő Tanácsülésig, ahol ezeket a kérdéseket el tudják mondani. Összefoglalva: vannak nehézségek kereskedelmi vonatkozásban, van a kereskedelmi dolgozók között olyan aki nem tanusit meg­felelő magatartást, de mindenki segítségét kérjük, és akkor meg tudjuk ezt a problémát is oldani, Nyugodtan ültem ma a Tanácsülésen, kevesen szidták a fővárosi tanácstagokat. Véleményem szerint ennek oka elsősorban az,hogy a napirend olyan kérdésekről tárgyalt,hogy nem lehetett minket szidni, azonkívül a fővárosi tanácstagoknak, Nádasi és Gálhidi elvtársaknak a Fővárosi Tanácsülésen elmondott hozzászólásai segítettek ahhoz, hogy a régóta vajúdó 15o lakás építését meg­kezdték. Én magam nem nyilt plénumon, hanem megfelelő helyeken igyekeztem eljárni. Nekünk fővárosi tanácstagoknak, akik a Főváros egész ügyét lát­juk és próbáljuk intézni, tárgyilagosnak kell lenni azzal,hogy egy kicsit soviniszták vagyunk. Azt hiszem,hogy a többi fővá­rosi tanácstag nevében is Ígéretet tehetek, hogy azt a hangula- ' tót, ami itt kialakul a kerületi Tanácsülésen, megfelelő for­mában és módon tovább visszük a Fővárosi Tanácsülés elé. A beszámolóval kapcsolatban az az észrevételem,hogy túl sok szám volt a beszámolóban, nem tudtuk követni, és ennek a következmé­nye, hogy pl. nagyon fontos kérdésekről, igy pl. az oktatás kérdéséről keveset^ hallottunk, vagy pl. a népművelésről. Az orvosok beszéltek az egészségügy kérdéseiről, de úgy képzelem el és javasolnám, hogy a Tanácsülés elsősorban községpolitiká­val foglalkozzon. Fontos a beszakadt csatorna, de ezt az osz­tályon is el lehet mondani. Nem feltétlenül szükséges,hogy a Tanácsülésen apró-cseprő kis kérdésekkel foglalkozzunk. A ke­rület dolgozóinak tízezrei figyelik, hogy a mi tanácskozásaink­ból mi fog kialakulni, és ha mi nem községpolitikával fogunk • magas szinten foglalkozni, akkor elaprózzuk a feladatokat. Remélem, hogy a mai Tanácsülés a költségvetés, a zárszámadás kérdésével az elkövetkezendő időben hatékonyabban, alkotó mó­don fog foglalkozni, és segíteni fogja a V.B. igen nehéz mun­káját. Ezekután lo perc szünet, najd ■ Lenkei László a következők szerint válaszol az elhangzott hoz- 'zászólásokra: w Megállapítom,hogy valamennyi hozzászólás pozi­tív volt, ezért köszönetét mondok. A legtöbb javaslattal,hozzá­szólással egyetértek, mégis vannak olyanok,amelyekre válaszol­nom kell röviden. Dévényi elvtárs kérte,hogy a költségvetést kapják meg az ál­landó bizottságok. Erre fokozott gondot fogunk fordítani. A Stefáneum megszerzése érdekében tovább folytatjuk a harcot,er- • ről nem mondunk le. Matajz elvtárs sok javaslatot vetett fel, legtöbbel egyetértek. Az árpád-ut és Bajcsy Zs.ut sarkán lévő telekkel kapcsolatban azt tudom válaszolni, hogy ott már a SZOT megszavazott 12 mil­lió Ft-ot kulturpalota-szinház létesítésére. Említette, hogy a magánház építkezés megakadt az anyag árának emelkedése miatt. Egyúttal kérdezte,hogy az állami építkezéseknél miért nem nent fel az építőanyag ára. Nekünk tudomásul kell venni azt,amit Kormányunk bizonyos áremeléseknél hangsúlyozott. A kínálatot és keresletet egybe akarjuk hangolni az infláció elkerülése 6f- 37 -

Next

/
Thumbnails
Contents