1990. március 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
40
i- 8 nek. A követelés jogalapja ezeknél legtöbbször a közlekedés megtervezésének hibája, az út karbantartásának elmaradása, közlekedési csomópontok, vagy annak részének helytelen kialakítása, közúti jelzőtáblák kitételének elmaradása. tapasztalataink szerint a gazdasági vezetők, illetőleg az ügyintézők nem mindig élnek azzal a lehetőséggel, hogy a kellő alappal bíró követeléseket peren kívül elismerjék, esetenként inkább vállalják a peres eljárással felmerülő többletköltséget annak érdekében, hogy bírósági ítélet igazolja a kifizetés jogosságát. Az is kétségtelen azonban, hogy egyes követelések jogosságának,de méginkább összegszerűségének megállapítása még a perben sem könnyű feladat. 2./ Az aktív polgári perek jelentősége számszerüségük arányát messze meghaladja. Ezek ugyanis általában a képviselt szervek beruházásainak, felújításainak határidőben, illetve kellő minőségben való megvalósítását mozdítják elő, társadalmi tulajdont érintő anyagi követelések érvényesítését, behajtását vannak hivacva biztosítani. Ellátásuk - a passzív polgári perekéhez hasonlóan - szoros és rendszeres kapcsolatot igényel a képviselt szervekkel. Megfelelő vitelükhöz szükséges, hogy már a perindítást megelőző időszakban együttműködjünk a képviselt szervvel a szükséges okiratok, bizonyítási anyagok összegyűjtésében, annak mérlegelésében, hogy milyen módon lehet a képviselt szerv igényét célszerűen és eredményesen érvényesíteni. Az együttműködésnek azt kell eredményeznie, hogy jogos, megalapozott igények peresítése egyetlen esetben se maradjon el. Az aktív polgári perek tartalmukat tekintve igen változatosak, azokat kategorizálni teljes pontossággal nem lehet. Legfontosabb ismérvek alapján feloszthatjuk aszerint, hogy azok szállítási, vállalkozási, megbízási, bérleti I szerződésen alapuló igényt tartalmaznak-e (ezek a gazdasági perek), vagy egyéb jogcímen alapuló követeléseket hordoznak (pl. a társadalombiztosítási perek). Sajátos percsoportot jelentenek a kisajátítási többletkártalanítási perek . Itt az jelent még gondot, hogy az indokolatlanul fenntartott építési tilalmak miatt a kisajátítási eljárások száma nem csökken. Fokozott gondosságot igényelnek a gazdasági birság kiszabása iránt indított perek, melyekben a Fővárosi Tanács VB titkárának képviseletében járunk el. A versenyjog ez évben várható bevezetésével a gazdasági birság intézménye megszűnik. Említenünk kell még a munkaügyi pereket. Munkaügyi viták (többnyire kártéráü _ <■'<00 g ■