1988. január 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

493

I I Ü- 10 ­közelében lévő iskolába igen kis számban jelentkeznek kiemel­kedő teljesitménvü diákok. Ehhez járul, hogy a legnagyobb presz­tízsű gimnáziumok könnyen megnyerik a maguk számára a legjobb felkészültségű tanárokat. Mindezek eqvütt, a társadalmi és a pedagógiai hatások egymást erősítve eredményezik, hogy a fel­sőoktatásra való felkészítés, az országos tanulmányi versenye­ken elért helyezések tekintetében az iskolák között jelentősek a különbségek. Jelentős eredménynek tartjuk, hogy öt év alatt a főváros gim­náziumai közül 33 iskolából az első 10 helyezett közé 344 ta- nuló került be az országos középiskolai tanulmányi versenyeken, s hogy nő a különböző kulturális, és más szakmai versenyeken is a gimnáziumi tanulók részvétele. Megjegyezzük azonban, hogy a versenyek eredményeiben, a helyezések számában az iskolák kö­zötti különbségek nagyobbak, mint az általános pedagógiai szint­jük közötti eltérések. A gimnázium második funkciója a felkészítés a tanulmányok be­fejezése utáni munkába állásra. Ez a funkció azonosan fontos az elsővel, s jelentősége a társadalmi-gazdasági kibontakozási program végrehajtásának időszakában különösen felerősödik. Nem Ítélhető meg negatívan egy gimnázium csuoán azért, mert egyik vagy másik funkció előtérbe vagy háttérbe kerül. A peda­gógiai követelmény és a szakiránvitás ma már sokkal nagyobb fontosságot tulajdonit a gimnázium e második funkciójának, és ezzel szoros összefüggésben a szolid, kiegyensúlyozott általá- fö nos művelés feladatainak. A közvélemény azonban ma még nem fo­gadja el a gimnáziumok munkája értékelésének ezt az aspektusát. A továbbtanulási funkció sikeres teljesítésében lemaradó gimná­ziumok általában peremkerületiek, illetve erősen ipari, munkás­lakta körzetek. Ezért ösztönözzük ezekben az iskolákban a szak­mai jellegű fakultációs foglalkozások változatos formáit, ill. támogatjuk eziránvu törekvéseiket. Ezt szolgálja az is, hogy a fennálló színvonal /eredményesség/ különbségek csökkentésére az egyes szakmai programok végrehajtására biztosított eszközö­ket differenciáltan adjuk. m — - t , «*► —989

Next

/
Thumbnails
Contents