1986. november 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
122
I- 4 Gyulai Gusztáv: A kérdések és az arra adott válaszok alapján javasolja, hogy a lakótelep felnőtt körzeti orvosi ellátását a Végrehajtó Bizottság az előterjesztés szerint fogadja el, a Jáhn Ferenc kórházhoz történő telepítését - hogy a lakótelepen élők szakorvosi ellátását a kórház közelsége ellenére ne a kerület másik részén kelljen megoldani - a tervidőszak második felében vizsgálják meg; a lakásösszetételt - a Beruházási, és Lakásügyi Főosztállyal egyeztetve - a magánerős lakásszám növelésével (tanácsi bér: 2000, magánerős 1200) módosítani javasolja; míg a parkosításra vonatkozó és az előterjesztéshez mellékelt, kerületi tanács műszaki osztálya által tett javaslatot visszavonja. Hofer Miklós: A beruházási programmal egyetért. Javasolja azonban megvizsgálni, a kertvárosi jellegű beépítés miatt a diszponibilis helyiségekben - ahol nem létesítenek kereskedelmi, szolgáltató egységet - gépkocsitárolók, szerszám kamrák kialakításának lehetőségét. Népgazdasági érdekből indokoltnak tartja, hogy a tetőterek kialakítását a kivitelezéssel egy ütemben valósítsák meg. Dr.Pénzes János: Javasolja, hogy az egészségügyi alapellátást biztosító létesítményeket mindenképpen a lakótelepen valósítsák meg; ugyanakkor a következő tervidőszakban vizsgálják meg egy, a kórház mellé telepítendő orvosi rendelő létesítésének lehetőségét. A lakossági anyagi erőforrások nagyobb mértékű bevonása céljából indokoltnak tartja a magánerős lato ^ kásszám növelését. Dr.Nyíró Rózsa: A szakorvosi rendelőinté- | © ■ zetnek a kórházhoz történő telepítésének vizsgálatával és a magánerős lakásszám növelésével egyetért azzal, hogy a többlet lakások átadása 1991. évre kerüljön. Dr. Tancsik Rudolf: Hozzászólásában elmondja, hogy a körzeti orvosi rendelőt azért lenne célszerű a Jáhn Ferenc Kórházhoz telepíteni, hogy a szakrendelést a kórház lássa el, mert a szakorvosi rendelő a lakótelepen élőknek túlságosan messze van. Dr.Hermann Antal: A lakótelepi lakosok szakorvosi ellátása ■ a ft-...00* • #***♦* A-fl*