1986. november 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

123

csak egészségügyi szervezési intézkedést igényel. Karikás György: A közművesítés ütemezett megvalósítása ezen a lakó­telepen az alacsony beépítés, a kertvárosi jelleg megőrzése miatt hangsúlyos feladat. Javasolja, hogy a 3.sz. határozati javaslatban a módosításon túl a konkrét határidőket is tün­tessék fel. Az új beépítés módja miatt indokoltnak tartja a kiviteli technológia nyitottságának biztosítását. Szalóky Ferenc: A beruházási programmal egyetért, megvalósításával a főváros egyik legszebb lakótelepe készül el. Megfontolandó- nak tartja a tetőterek hasznosítás nélküli félig kész kivi­telezését. Javasolja, hogy a megvalósítás során a lakossági forrásokat fokozottabban vonják be, a magánerős lakásszámot növeljék és ezzel kapcsolatban vizsgálják meg a diszponibi­lis helyiségekben kialakítandó gépkocsitárolók lehetőségét. Gérnyi Kálmán: Hozzászólásában rámutat arra, hogy az el­hangzott javaslatok, észrevételek alapján a beruházási prog­ram további egyeztetése, és annak eredményeként egyes része­inek áttervezése indokolt, ezért javasolja, hogy - miután a Tanács jövő év első negyedévében tárgyalja meg - a szükséges egyeztetéseket folytassák le, annak eredményét a beruházási programban vezessék át, és terjesszék ismét a Végrehajtó Bi- zottság elé. ; • I Elnök: Összefoglalójában elmondja, jtó hogy bár a korábbiakhoz képest korszerűbb, jobb beruházási programot terjesztettek elő, ez a körülmény újabb, a program megvalósítását segítő javaslatokat, észrevételeket (tetőtér- kialakítás, lakásösszetétel-módosítás) eredményezett. Indo­koltnak tartja ezeknek az értékelését, ezért javasolja, hogy az értékelést követő módosítások után a beruházási programot a Tanács elé terjesztés előtt a Végrehajtó Bizottság tűzze ismét napirendre. ni ¥ »** «*0 i- 5 ­ti 1

Next

/
Thumbnails
Contents