1986. augusztus 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

91

i A .lobbparton a hidfót, illetve az útvonalat nz egyetemek / BME, ELTE-T'tk / fejlesztésére szánt terület / beépítése a folyó ötéves tervben az ELTE épületeivel megkezdődik /, továb­bá a nagyértókü lakóterületek és többségükben korszerű ipari létesítmények övezik, itt mó­dosításra szükség nincs. / Kivétel a KÉV-Motró Dombóvári úti telepe a töltés és a téli ki­kötő között, amelyet - az eddigi elgondolások szerint - a 4-es metróvonal járműtelepe fog felváltani./ ':?.bnrl n kettős fel?dnt vár megoldásra:- bal parton a Boráros tér és a hid tervezett helye közötti dnaparti sávon a közel jövő­ben uj rakparti ut épül, A MÁV tervei szerint ezen a partszakaszon a későbbiekben vc-.I5- sziuüleg egy s-eMÓlypályaudvar létezités íré is sor kerül. A távlatban célszerű lenne az itteni teherpályaudvar kitelepítése, és az igy felszabaduló területsáv, felíváséhoz illő rovi vés *5 •- Hasonlóképpen rendkívül külterjes a Könyves Kálmán körút déli végének a felhasználása. Részletes vizsgálattal kellene feltárni: hogyan lehetne ezeket, a hidépités révén megnö­i vekedott értékű, illetve jelentőségű körút-nenti területekkel hatékonyabban, és nem utolsó sorban csztctilcuaabban, városképi szempontból is igényesebben felhasználni. Az egyes hidfejlesztési változatok sajátos tcrületfelhasználási és városképi kérdéseit a * megfelelő alfejezetek tárgyalják. \ ; \ s 7.2# Közművök gjag&jt A fővárost ellátó éa kiszolgáló viz-, gáz-, csatorna-, távhó, villomosenergin- és távköz­lési rendszerek központi / termelő, kezelő/ létesítményei éa betdpldldsi pontjui általá­ban a város peremén / néha a városhatáron kivül/ helyezkednek el, mig a fogyasztókat el­látó, szakáganként összefüggő, egységes rendszert alkotó, összességükben több ezer kilomé­ter hosszúságú hálózatok túlnyomó hányada a beópitett területen von. Ezeket a hálózatokat a Duna kettéválasztja. E liálózatolc működése /biztonsága és megbízhatósága/ érdekében a „ budai Ó3 pesti hálózatrészeket meghatározott helyeken és kellő számban össze kell kötni. Ez az igény czidáig kizárólag a csatorna-hálózatnál nem jelentkezett, de a szennyvizek tisztításának újabban felmerült szükségessége, a már kiépült hálózat 03 a szennyvíztisz­tító telepek jelenlegi, éa jövőbeni elhelyezése a szonnyviz-elvozotő rendszerek összekap­csolását is indokolja. I| \ K Az egyes hálózatok üzembentartói a bal- és jobbparti hálózatok megfelelő összekötésére régóta és folyamatosan törekszenek. Ennek következmények, hogy Budapest körzetében és 1 területén a Dunát számos saját szerkezeti megoldású közművezeték egyedileg keresztezi. Általánosan ismertek a Duna alatti Vizmü-alagutalc, az ELÍ.lU /déli/ kábel alagutja, n vil- lomosenergia táwezeték-átfeszitéselc és a földgáz körvezeték medercsövoi stb. Ezen egyedi átvezetések nagyobb része azonban, szerkezeti jellegükből adódóan csak lakott, illetve beépített területen kivül alakíthatók ki, éa n jelenlegi átvezetések is ilyen helyeken találhatók. Ezért van különös jelentősége a közmű hálózatok szempontjából is a fővárosi Duna-hidalaiak. A jelenleg meglevő közúti ós vasúti hidakon számos közművezeték keresztezi a Dunát 03 a soroksári Dunát egyaránt. A múlt században, illetve a századforulón megépí­tett hidak tervezése során még nőm számoltak a hidakon vezetékek elhelyezésével, ennek ellenerő később ilyen célra is igénybevettók azokat. A jelenlegi időszakban épülő /vagy újjáépülő / fővárosi Duna-hidak tervezésekor már u közmű hálózatok fejlesztési igényeit is figyelembe vették, igy például az Erzsébet-hid, a Petőfi-hid és Árpád-hid szpi 03 köz­művezetéket, köztük nagyméretű / 0 Ooo, 0 loo/ csővezetéket is hord. A hidakon0átvezetés lehetőségei azonban korlátozottak,és nem elégitilc ki teljes mértékben az ilyen irányú igé­nyeket. . j? J/f \ * l ________________________________________________________—-----------------------------------------“ • *■« *♦»-.mm J - 65 -

Next

/
Thumbnails
Contents