1986. augusztus 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

92

. * «■ * * «» | i J .66­A lágymányosi Duna-hid igen kedveső lehetőség a nagy kiterjedésű beépített és ellátott dé­li területek összekötésére* melyre as illetékes közmU-vállalatok már bejelentették igé­nyüket. A lágymányosi Duna-hidon átvitt közmű-vezetékek a hálózatok működését lényegenen javitanálc, és lehetővé tennék a hálózatok fejlesztését az igényeknek megfelelően. A hid előtervezési munkálatai során a közmU-vállalatok részéről annyi átvezetési igény merült fel, hogy azokat csökkenteni, illetve rangsorolni kellett. r További vizsgálatokat lenne célszerű végezni annak eldöntésére. . hogy nem lenne-o gaz­daságosabb ill. célszerűbb a kösmüátvezotések céljára egy Duna alatti bu.1 tatót építeni. Ez annál is inkább indokolt lenne, mert a hidon átvezetni tervezett vezetékek jelentősebb részben távlati igények kielégítését célozzák, ff ■ .fii® ■ WiGp:;WB;: r/f:fi Vizsgálat indokolt a déli térség főgyüjtő-hálózatának ■ felújítási és fejlesztési kérdései vonatkozásában:- a budai közúthálózat fejlesztési koncepciójának vóglegesitése után a budai fógyüjtőrén 1- k szeren,- a Soroksári úti főgyűjtő pótlására egy pesti Dunaparti út építésével összehangolt főgyűj­tő épitósére. r 7.3. Környezetvédőiem A Környezetvédelmi Intézet jelen tanulmányhoz részleges környezeti hatásvizsgálatot vég­zett. A vizsgálat a levegőtisztaságra éa zajvédelemre terjedt ki. A vizsgálat elemezte a tervezett közlekedési vonalak kiépítésénél: környezeti hatását, 03 összehasonlította a különböző változatokban várható környezetterhelést egymással és a jelenlegi helyzettel. Megállapította, hogy az új közlekedési útvonalai; no-initóse - annak ellenére, hogy ujabb, eddig kevésbé terhelt területeken okoz majd a megengedettnél nagyobb levegőszennyezést Ó3 zajterhelést - Dél-Buda térségében javítja a környezeti viszonyokat a forgalmi kon­centráció csökkentese vevőn. A jelenlegi forgalom ugyanis nagyon rossz helyzetet te­remtett a meglévő utakon /pl.Schünhorz Soltún út-Bocskai út/, és cs a helyzet a forga­lom szükségszerű növekedésével még tovább fog romlani. A meglévő helyekor. - az utal: je­lenlegi beépítettségét figyelembe véve - műszaki eszközökkel alig, vagy egyáltalán lehet segíteni. As új közlekedési útvonalak megépítésével viszont mód nyílik a levegő­szennyezés és zajterhelés csökkentésére. / \ < % A környozetvizsgúlati tanulmány az újonnan létesítendő útvonalak mentén a 1 égszcr.ny e ződés csökkentése érdekében 2o m osélc3 beépítetlen védősáv meghagyását, és a területre 2-3 m széles, 3-4 m magas védőaövényoáv telepítését tartja szükségesnél:. A za.jcsökkontés ér- ■ deliében zajgdtló fal, illetve védőtöltés létesítését javasolja., A fonti két környezeti ártalom együttesen is kiküszöbölhető olyan védőtöltés-fal kombinációval, amelyre telepí­tett növényzet mindkét szempontnak megfelel. A zajgátló fal megfelelő sűrűségű növény­zettel való kombinálása is számításba jöhet. jflB A vizsgálat megállapítja, hogy környezetvédelmi szempontból a "lágymányosi hid-Hamzsa­bógi úti továbbvezetéssel" változat a legelőnyösebb, a következő indokok alapján: f- A létesítendő út és n beépített terület közötti távolság ebben a változatban a legna­gyobb /2S-37 in/, tehát az út légszennyező hatását jelentősen csökkentő 2? m széles vé­dősáv kialakítható.- A legnagyobb mértékben csökken a Bocskai úton és a Szirmai István úton a zaj és lég­szennyeződés , mert ebben a változatban a legkisebb a nehézgépjárművek aránya az útvo­nni forgalmában. 72 0 _ i ~ : _ - l

Next

/
Thumbnails
Contents