1986. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
74
. . IJ í- 3 Az állampolgárok széles rétegeit érintő, bonyolultabb eljárást igénylő hatósági ügytípusokban a fővárosi szakigazgatási szervek és a kerületi tanácsok vb titkárai rendszeresen tartottak ügymenetvizsgálatokat, amelynek eredményeként - ahol indokolt és szükséges volt - ügymenet-modellek kidolgozására, illetve a már meglévők kiegészítésére, módosítására került sor. A beszámolási időszakban a mintegy 36 ügycsoportban, illetve ügytípusban kiadott modelleket mind a fővárosi, mind a kerületi szakigazgatási szervek jól tudták hasznosítani. b./ Az ügyfélszolgálati tevékenység korszerűsítésében je- ; lentős lépés volt a Fővárosi Tanács Központi Ügyfél- a^ szolgálati Irodájának létrehozása, amely teljes munkaidőben /szombaton is/ az állampolgárok rendelkezésére áll. Az Irodában a jogi felvilágosításon és tájékoztatáson túl jegyzőkönyvbe vesznek különböző tanácsi hatáskörbe tartozó kérelmeket, panaszokat, közérdekű bejelentéseket és konkrét ügyintézést is végeznek /pl: munkakönyvek kiállítása/. Működésének tapasztalatai kedvezőek, szolgáltatásait havonta 1400 fő személyesen és mintegy 800 fő telefonon veszi igénybe. 1986. május 1-től a munkaidőalap kimélése érdekében kísérleti jelleggel tovább bővült az Iroda ügyfélfogadási ideje. Ennek eredményeként jelenleg 54 órában vehetik igénybe az állampolgárok az iroda szolgáltatásait .- A kerületi ügyfélszolgálati irodák - az 1983. január 1-vel bevezetett szervezetkorszerűsítéssel - mindenütt az Igazgatási Osztályok szervezetébe kerültek. A felvilágosító - tájékoztató feladatokon túl zömmel olyan, gyorsan - általában azonnal - teljesíthető ügyeket intéznek, amelyek tömegesen fordulnak elő /pl: lakcímváltozások bejelentése, üzleti könyvek hi- fi telesitése stb./. Néhány kerületben az ügyfélszolgálati iroda ellát egyéb feladatokat is /pl: tájékoztatás a lakásigénylések besorolásáról, mozgássérültek üzemanyag-utalványainak kiadása, egyes anyakönyvi adatok bejegyzése a személyi igazolványba. /A II. és III. kerületben - kísérleti jelleggel - a beszámolási időszak elején kihelyezett ügyfélszolgálati irodát szerveztek, de később megszüntették, mert forgalmuk alacsony volt. A XX. kerületi Ügyfélszolgálati Iroda feladatköre jelenleg a legszélesebb: az Iroda végzi a közterület- foglalási, utburkolatbontási engedélyek kiadását, a házadé, az ebadó, gépjárműadó teljes körű ügyintézését is . . 77/ I I ! —-------------------------------------------------- — _ ---------------i ¥ ""*** L-X + >:•■■■ • .. % . ■ .Q&p