1986. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

185

f “ ' ' ” 7 ' v I ? . m i- 3 ­Folyamatos feladatnak tekintettük a kerületek közötti utcanév- azonosságok felszámolását is. A többes (két vagy több kerületben is előforduló) utcanevek kialakulását Budapesten - de a világ más nagyvárosaiban is - a város fejlődése, terjeszkedése idézte elő. Az 1873., illetve 1950. évi településegyesítések előtt minden, korábban önálló település külön utcanévadási jogkörrel rendelkezett; az utcaelnevezések összehangolására csak az egyesités után nyilt lehetőség. Egy 1953. évi felmérés szerint még kh. 2.500 azonos utcanév volt a fővárosban, amelyek között előfordult kerületen belüli azonosság is. Az azóta eltelt időben sikerült az azonos k utcanevek számát mintegy 700-al csökkenteni. Budapest Főváros Levéltára adatai szerint 1984-ben Budapesten 564 utcanév volt többszöri előfordulású, és ez 1792 utcát érintett. Ez a szám már mennyiségileg is tekintélyes, de a kérdés megítélését annak minő­ségi tényezői teszik rendkivül problematikussá (város- és helytörté­neti, valamint személyi kötődések, hagyományok stb.). A még jelenleg is meglévő többes utcanevek megszüntetéséről kikér­tük a V.B. irányelv 7. pontjában felsorolt - az utcaelnevezések előkészítésénél véleményt adó - szervek álláspontját. A Budapesti Történeti Muzeum, a Kartográfiai Vállalat, Budapest Főváros levél­tára, a Budapesti Városszépitő Egyesület, a MÉM- FTH Földrajzinév- szakbizottság a megszüntetés ellen szólt. Véleményük szerint a változások több zavart okoznának az eligazodásban, mint amennyit segítenének; sértenék az érintett lakosságot, mert környezetének v . hagyományos történelmi múlttal rendelkező utcaneveitől fosztanák fi meg; az elnevezések közül egy-egy a fővárosban több helyen is erő­sen kötődik a területhez. Nem tett észrevételt a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága. Egyedül a Budapesti Postaigazgatóság javasolta az összes azonos utcanév egyidejű megszüntetését, azzal az indokolással, hogy a postaforgalom zavartalan lebonyolításában ez nagy segítséget je­lentene. Az észrevételeket figyelembe véve^a többes utcanevek radikális - együtemben történő - megszüntetését nem tartjuk indokoltnak, I sr r 7 7 | í ”---------~_______. ___________ ——4 .

Next

/
Thumbnails
Contents