1986. február 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

69

mmarn i a- 62 ­6. Posta, távközlés A távközlés, a telefonhálózat területén az elmúlt évtizedekben felhalmozódott feszültségek enyhítése érdekében a Magyar Posta a VII. ötéves tervi feladatokat a következőkben fogalmazta meg: a hálózat működőképességének javítása, a forgalmi torlódások felszámolása, legalább olyan mértékű rekonstrukció megvalósítá­sa, amellyel elérhető, hogy az elavult eszközök mennyisége ne növekedjék. A Posta rendelkezésére álló központi források, ame­lyek jelentős vállalati, továbbá lakossági pénzeszközökkel egé­szülnek ki, a távbeszélő központ kapacitás 7o-75 ezer állomással történő fejlesztését teszi lehetővé. Ezen belül 4o-43 ezer uj állomás bekapcsolása biztosítható, a többi /3o-32 ezer/ rekon­strukciós célokat szolgál. A távbeszélő ellátottság a fővárosban igy csak kis mértékben fog javulni, mivel a 24o ezer várakozónak mintegy 1/6-a juthat telefonhoz az elkövetkező öt év folyamán. A hagyományos postai szolgáltatások javitása érdekében - első­sorban a jelenleg ellátatlan területeken, valamint az épülő uj lakótelepeken tervezi a Magyar Posta postahivatalok, illetve kézbesitőhivatalok épitését. A VI. ötéves tervidőszakról áthúzódó 4 postahivatal átadására várhatóan 1986. évben kerül sor. Ezen túlmenően a VII. ötéves tervben 8 postahivatal és 2 kézbesitőhivatal épitésével lehet számolni. Ez utóbbiak közül 3 befejezésére a VIII. ötéves terv­időszak során kerül majd sor. A Posta folyamatosan vizsgálja a televizióraüsorszórás főváro­son belüli vételi lehetőségeit. A Széchenyi hegyen üzemelő adó a főváros területének nagy részén jó vételt biztosit, ki- 'fa sebb - kedvezőtlen vételi adottsággal rendelkező - területe- 1 ken viszont további átjátszó adók telepítését tervezik a vétel fi javitása érdekében. A tervek között szerepel az adó teljesít­ményének növelése is, amely minőségi javulást fog eredményezni. Néhány lakókörzetben társadalmi összefogással, lakossági erők bevonásával is számolva, megteremthetők a kábeltelevíziózás feltételei. Az idegenforgalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű szállo­dákban a szolgáltatások körét bővíti majd a budapesti központi műsorvevő é3 szétosztó rendszer, amelynek célja nemzetközi szó­rakoztató jellegű - műholdról sugárzott - TV műsorok biztositása. fe ________________________________________ __ ——i ü I mm ii ■' ■ tt 4 <K ••'*> .fi®

Next

/
Thumbnails
Contents