1986. február 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
70
'Ü&MKMM * •-'Táa® * i- 63 7. Egészségügyi és szociális ellátás Az ágazat fo feladata.it a VII. ötéves tervidőszakban elsődlegesen a. lakosság egészségi állapota, valamint a népesedés- és szociálpolitikai feladatok határozzák meg. Az elmúlt évtizedben az élet 03 munka,körülmények változása, az orvostudomány uj eredményeinek alkalmazása és az egészségügyi ellátás feltételeihak javulása, egyrészt kedvezően befolyásolták a lakosság egészségi állapotát, másrészt egyre több egészséget kárositó tényező is kibontakozott. A környezet szennyeződésének fokozódásával, a közúti közlekedés növekedésével az életmód, és életkörülmények változásának ne- ga.tiv jelenségei /dohányzás, alkoholfogyasztás, mozgáshiány, helytelen táplálkozás, stb./ ezen betegségek kiszorítása, a diagnosztikai és gyógyító eljárások hozzáférőhetőségének növelése mellett a társadalmi méretű összefogás, a halálozást döntően befolyásoló betegségek elleni küzdelemre kidolgozott megelőzési program fokozatos megvalósítását teszik szükségessé. Az időskorúak aránya a gyógyitó ellátás, elsősorban a krónikus betegek ellátásával kapcsolatos feladatokat határozza meg /krónikus kórházi férőhelyek számának további növelése/. A társadalmi problémák /alkoholizmus, drogfogya.sztás, stb./ fokozódása miatt halaszthatatlan feladattá vált az egészséges életmódra nevelés társadalmi szintű megvalósitása. Budapest és az agglomerációs terület lakosságának ellátását a főváros területén működő valamennyi tanácsi és minisztériumi felügyelet alatt működő egészségügyi intézménynek együttesen kell biztosítania. Ezen intézmények együttműködésének még kiaknázatlan lehetőségei jelenleg a főváros egészségügyi ellátásána.k legnagyobb belső tartalékát jelentik. Ennek érdekében szervezetté és összehangolttá kell tenni a különböző felügyelet alá tartozó intézmények fejlesztését, irányítását, működtetését, pontosan meghatározva ez irányú feladataikat. 1 70 •; • " x i