1985. június 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

44

f Ekkor a TSZ képviselői tájékoztatták az ellenőrzést arról, hogy a Gázgyár felmérési naplói nem az ott ténylegesen vég­zett munkákat takarják, mert attól eltérő munkafolyamatokat is végeztek, ezért az ellenőrzés egyeztetés céljából kérte, hogy a Gázmüveknél dolgozók jelenléti iveit bocsássák ren­delkezésre . Az á^azatvezető jegyzőkönyvi nyilatkozatot tett, hogy a je­lenléti ivek költözködés során eláztak és elkallódtak. Az Árhatósági Osztály a termelőszövetkezet elnökéhez for­dult, aki fegyelmi eljárást indított a felelősök ellen, egy­ben elrendelte a jelenléti ivek irattárból történő előkere- sését, amelyeket végülis 1984. X. 25-én az ellenőrzés meg­kapott. A revízió a rendelkezésre álló bizonylatokból szúrópróbasze­rű ellenőrzéssel megállapította, hogy az épitési naplóban feltüntetett dolgozok adatai /név és ledolgozott óra sze­rint/ nem egyeznek meg a bérlistán, bérkimutatáson és a dol­gozók által aláirt jelenléti ivén szereplő adatokkal. Mindezek alapján feltételezhető, hogy az ágazat el nem vég­zett munkát is leszámlázott. Az ógazatvezető ellen csalás és közokiratharaisitás alapos gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tettünk. 4./ Nagyigmándi Jókai Mór MGTSZ Általános Építőipari és Szolgál­tató Foagazata Építőipari tevékenységénél az árvizsgálat több árképzési és i áralkalmazási jogszabály megsértését tárta fel, melynek kö­vetkeztében a Főagazat 3,4 millió Ft jogtalan árbevételt re­alizált- szabad árformában a költségvalódiság elvének megsértésével kialakított áraik aránytalanul magasak voltak; ’ - a maximált áras munkáknál jogszabályellenesen termelési adót számítottak fel. A szövetkezet gazdasági nehézségei miatt - az árvizsgálat időtartama alatt - a Nagyigmándi "Uj Élet" MGTSZ-szel fu­zionált. V A jogutód termelőszövetkezet elnöke - szövetkezete vétlen­ségére való hivatkozással - kérte, hogy méltányosságból tekintsünk el a jelzett összegek visszafizetési kötelezett­ségének elrendelésétől és a gazdasági birság kezdeményezé­sétől. i *' j 4

Next

/
Thumbnails
Contents