1984. június 20. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

15

a gyalogosforgalom válna dominánssá. Minden egyéb forgalmi^ igény kielégítése a jelzett területen kívül, de annak vonzási körzetében történne. A vázolt helyzet elképzelésünk szerint fokozatosan, a -szükséges feltételek megteremtésének ütemében alakulna ki, 1985* szeptember 30-ig. 3./ A közlekedésfejlesztési koncepció megvalósításának feltételei 3.1. Tömegközlekedés, gyorsliftek, sikló A tömegközlekedés színvonalát elsősorban a jelenlegi kere­te keíT^eTu!TlcelT~ javítani. A reggeli és délutáni munkakez­dési,^ ill. befejezési idők széthúzásával a járatoknak a hivatásforgalomból adódó zsúfoltsága jelentősen enyhíthető. Másrészről a meglévő autóbuszviszonylatok sűrítése is emel­heti a tömegközlekedés színvonalát. Mindezeket és más. eset­leges kapacitástartalékokat az érdekelt szervek bevonásával Főigazgatóságunk megvizsgálja. Információnk szerint ezévben elkészül 3 db. egyenként 10- 12 személyes lift, amelyek a Dózsa György térről indulnak és a Széchenyi Könyvtárba érkeznek. Maximális befogadóképes- [ ségük 400 fő/óra. Jelentőségük elsősorban a múzeumi együt­tes munkábajáró forgalmában van. Uzembehelyezésükkor a Pa­lota utat Főigazgatóságunk kétirányusitja. Az eredeti konstnk- | cióban elkészülő sikló szállítási teljesítménye 480 utas/óra/ irány. 3.2. A parkolóhely-szán alakulása- A hivatásforgalom számára, a Várneg.yeden kívül biztosított | parkolási lehetosegeket a 14.sz. mellékletben foglaltuk össze. Eszerint a hivatásforgalom számára - a környezet realitásai alapján - a jelenlegi férőhelyszámon felül 1986-ig kereken 500 db parkolóhely építhető meg. ill. jelöl­hető ki forgalomtechnikai eszközökkel. Ez az igényeket ki­elégíti.- Látogatóforgalom: az 1985.^körüli időszakban prognózisaink r szerint egyszerre 340 személygépkocsi elhelyezéséről kell gondoskodni.^Ennek a latogato Forgalomnak 1986-ig 460 db parkolóhely áll majd rendelkezésére, "vagyis az uj forgalom­korlátozási rendszer lehetőséget nyújt a személygépkocsi­val lebonyolódó látogató forgalom napközbeni elhelyezésére. A_Várnegyed meglátogatása minden autóbuszos idegenforgal­mi program része. Álláspontunk azonban az, hogy a látoga­tóknak el kell fogadniuk a minimális gyaloglás szükséges­ségét, mert a Várnegyedbe nem engedhetők be autóbuszok. Javaslatunk szerint az idegenforgalmi autóbuszok elhelye­zésére a Várnegyeden kivül kerülne sor, természetesen fi- [ gyelemmel arra, hogy - különösen az idősebbek számára - még elfogadható gyaloglási távolságok adódjanak. A javaslatba m /S m U—--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­I I- 13 -

Next

/
Thumbnails
Contents