1984. március 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
76
ff- 3 A Közlekedési Minisztérium a központi intézkedések következtében lassítani kényszerül az M5-ös autópálya épitését. Ennek megfelelően 1985-ig fél szélességben, összesen 2x1 forgalmi sávval 40 km hosszban készül el az autópálya Budapest és Örkény között az eredetileg tervezett Budapest - Kecskemét közötti félautöpálya átadása helyett. Az eredeti Közlekedési Minisztérium - Fővárosi Tanács - Országos Tervhivatal közötti vezetői szintű megállapodás szerint a Klj a VI.ötéves tervidőszakban a beruházás megvalósitására 200 millió Ft hozzájárulást biztositott. Ez a megállapodás jelenleg a beruházásért felelős Közlekedési Főigazgatóság részére kötelező érvényű. A KM időközben felülvizsgálta az 1984-85-re illetve a VII.ötéves tervidőszakra vonatkozó fejlesztési elképzeléseit. Állásfoglalásuk szerint a VI.ötéves tervidőszakban csak 130 millió Ft-os költségfedezetet tudnak biztositani. A fennmaradó 70 millió Ft-os 1986-87- re vonatkozó hozzájárulást illetően pedig ujabb felülvizsgálatot kérnek. Tekintettel arra, hogy jelenleg is érvényes az eredeti megállapodás, a költségfedezet csökkentéséhez egy uj 0T - KM - Fővárosi Tanács elnök- helyettesi megállapodás szükséges. Az elkészült műszaki terveket az uj helyzetnek megfelelően felülvizsgáltuk. Annak érdekében, hogy a külső szakasz és a fővárosi bevezető szakasz között mindenkor kapacitásegyensuly álljon fenn, 1985. év szeptemberéig csak az egyik útpályát kell megépíteni, melyen ideiglenesen kétirányú forgalmat biztosítunk, /l., 4.sz. melléklet/ 4./ Az uj műszaki megoldás ismertetése Az országos autópályaépitési programmal összehangoltan 1987. év végéig valósul meg a teljes beruházás. Az autópálya átadásokkal összhangban a fővárosi bevezető szakasznál is részátadásokat hajtunk végre. így 1985. szeptember végéig elkészül az egyik útpálya 10,5 m szélességben, mely ideiglenesen kétirányú forgalom levezetésére lesz alkalmas. A Nagy Sándor utca és a Hunyadi utca vonalában a XIX. és XX. kerület közúti kapcsolatát biztositó közúti felüljáró épül. A Határ utón keresztül az Illatos utón a Napfény utcán és az Epreserdő utcán biztosítunk forgalmi kapcsolatot a Soroksári ut és az Üllői ut irányába. Tekintettel arra, hogy 1987. végéig mindkét pálya megvalósul,az M3-as autópálya fővárosi bevezető szakaszán alkalmazott megoldáshoz hasonlóan 6 db gyalogos felüljárót épitünk az elvágott két terület kapcsolatának biztosítására. A XX.kerületi fejlesztési igényeket kielógitő és a bevezető szakasz pálya- viztelenitését is egyben megoldó 2200 mm 0 R0CLA főgyűjtő csatorna megépítése szükséges a Damjanich utcában, melynek kivitelezési költsége 51 millió Ft. A főgyűjtő épitését az adatlapon kapcsolódó beruházásként szerepeltetjük. ft 7C jj — ,, - - mi .. ■ I