1983. október 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
174
- A külföldről hazánkba látogatóknak legalább 70 %-a Budapestet eddig Is felkereste. A fogadási és a kínálati föltételek javításával ez az arány még emelkedhet.- Hazánk aktív külpolitikájából eredően növokszik az ország ós főleg Budapest narazotközi politikai és gazdasági életben betöltött fontossága. Európa Idegenforgalmi centrumjellege ezután is fennmarad ás a jövőben is kedvező feltételeket teremt az ország és Budapest számára az aktiv nemzetközi turizmus növelésére. A bákÓ8 egymás mellett ólés megvalósitásának a turizmus is egyik fontos eszköze, amely nagy tömegek között teremthet pozitív irányú kapcsolatokat. így a külföldiok mind számottevőbb jelenléte nemcsak gazdasági, hanem politikai szálukkal is egyre jobban kötődik az országhoz ós annak fővárosához.- Az európai nemzetközi közúti hálózat hazánkat érintő kiépítésével ós korszerűsítésével, valamint a Rajna-Duna-Majna csatorna létrehozásával erősödik közlekedési csomópont szerepe.- A főváros az addigiaknál nagyobb részt vállalhat a nemzetközi szintű tanácskozásokból* kulturális ás sport rendezvényekből ós egyéb nemzetközi eseményekből.- Budapest a jövőben is az ország lakossága különböző indítékú rendszeres látogatásának centruma lesz*- Növekszik a főváros lakosságának szabadidő eltöltési* kirándulási ós hétvégi pihenési igénye, moly elsősorban a környező agglomerációs településeken jelentkezik. Budapest lakosságának mintegy 48-50 %-a már eddig is tartós utazásban vett rószt. Ez az utazási intenzltáe nemzetközi szinten is igen magas, amely még tovább fokozódhat. /!© ; I u I '» ~> I m Q m t