1983. április 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

245

I >- 3 ­4./ A fővárosi szakigazgatási szervek a vállalatokhoz, vagy más szervekhez történő áttétel esetén az ügy elintézéséről visszajelzést kérnek. Az intézkedések meg­történtét általában ellenőrzik. Több esetben hiányosságkánt kellett megállapítani, hogy a bejelentések alapján a választ ugyan határidőn belül megadják, de az érdemi intézkedésre csak később, vagy egyáltalán nem került sor. /Pl: ingatlankezelő vállalatok, Fővárosi Kertészeti Vállalat./ 5./ A tanácstagi beszámolókon elhangzó bejelentések intézését, ha azok valamely válla­lathoz, intézményhez kerülnek áttételre, a kerületi tanácsok figyelemmel kisérik. Ez azonban rendszerint csak a válaszadásra terjed ki, a tényleges intézkedés ellenőrzésére már ritkábban kerül sor. Ez a következő évi tanácstagi beszámolók során okozhat gondot, ha ekkor derül ki, hogy'a bejelentést tevő választó Ígéretet kapott ugyan, de az általa felvetett probléma nem oldódott meg. Ez egyaránt rontja a tanács, a tanácstag és a vállalat hitelét, valamint az állampolgárok közérzetét. Ezért a jövőben fokozottabb figyelmet kell forditani a bejelentések érdemi elin­tézésére és ezek ellenőrzésére. Szélesíteni indokolt azt - az egy-két kerületben már bevált - gyakorlatot, hogy a tanácstagi beszámolókon elhangzott javaslatok intézését a kerületi Tanács tagjaiból választott ideiglenes bizottság ellenőrzi. Emellett a tanácstagok jobb felkészítésével és a lakosság problémáinak előzetes fel­mérésével lehetővé kell tenni, hogy minél több felvetett kérdésre a beszámolók során választ adjanak. Jobb szervezéssel és előkészítéssel biztositható, hogy a kerületi tanácsok' és a vállalatok hozzáértő dolgozói a helyszínen is tudják segiteni a tanácstagot a megfelelő válasz megadásában. A helyszínen adott, megalapozott válaszok növelik a tanácstag tekintélyét, emelik a tanácstagi beszámolók jelen­tőségét. 6./ A vizsgálat során megállapítható volt, hogy mind a fővárosi szakigazgatási szervek, mind a vállalatok a törvényben előírtaknak megfelelően a bejelentések intézésének helyzetét legalább 2 évenként áttekintik. A fővárosi szakigazgatási szerveknél és a vállalatoknál azt tapasztaltuk, hogy az állampolgárt nem érte hátrány bejelentése megtételéért. Ritkán fordult csak elő, hogy a felettes szervet tájékoztatták nagyobb jelentőségű ügyben /pl: Fővárosi Közterületfenntartó Vállalatnál, amikor a szemétszállítási L napokat az 5 napos munkahétre való áttérés miatt csökkentették/. Nem volt rá w ________________________________________________________________________—|_l I mmmmmS ■«„ --tf-----------'——— 1 ■ 1 ' 1

Next

/
Thumbnails
Contents