1983. március 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

17

T fo * 13 lembevétele mellett - mely területeken kell az eladást kizárni, korlátozni, és az eladásnál‘milyen elveket célszerű figyelembe venni. A rendelettel egyidőben készülne egy végrehajtási utasitás is, amely az eladási eljárást részletesen szabályozza. Mind a rendelet mint pedig az eljárás szabályozásának előfeltétele, hogy előzete­sen kialakuljon mely területeken indokolt az értékesítéseket kor­látozni. Az elidegenítés bővitése céljából, a tanácsrendeletben csak az alábbi körben tartjuk célszerűnek a tilalom kimondását: a/ a lakóépületek építésére alkalmas, és a városrendezési tervek­ben erre a célra megjelölt, vag.y Számításba vett területek. b/ a rekonstrukciós teiiileten lévő azon házingatlanok, amelyek lebontásra kerülnek. Mindkét esetben rendkívül hátrányos lenne a fővárosra, ha a ked­vezményes módon és áron értékesített ingatlanokat $~lo év múlva, kisajátítás utján kellene majd visszavásárolni. c/ a szociális követelményeknek meg nem felelő telepek, házingatla­nok Eladásuk - miután a korszerűsítésre alapvetően nincs lehetőség - méltánytalan lenne. d/ a Vár területén lévő ingatlanok f A túlnyomórészt műemlék épületek a környezetükben lévő más épüle­tekkel olyan egységet alkotnak, amelyek fenntartása is csak egy­ségesen célszerű* e/ azok az épületek, amelyekék tartószerkezete bauxit-betonból ké­szült Az épületek állagának alakulása rendszeres vizsgálatot igényel. A függőleges szerkezeti megerősítés rendkívül magas felujitási vagy helyreállítási költséget róna a tulajdonosokra. ______________________________ . —- ■ ■ - u=—- 1 1 1 ■ fclWWfc- \ Li fi J

Next

/
Thumbnails
Contents