1980. augusztus 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
82
- 3 A Szabályzat indokolásában fejezetenként részletesen ismertetjük a módosításokat, új rendelkezéseket, mégis néhány kérdésben a t. Végrehajtó Bizottságot külön is tájékoztatni kivánjuk a fontosabb változásokról. Két témakörben teljesen új szabályozás került a rendeletbe, így rendezni javasoljuk a fővárosi tanácstagi csoportok működésével kapcsolatos főbb elveket. önálló szakaszban fogalmaztuk meg, továbbá - a már élő gya<- korlattal összehangban - a megyei tanácsokkal való együttműködést. Az elmúlt évek során új tartalommal gazdagodott a tanácsi testületek, a tisztségviselők és a szakigazgatási szervek tevékenysége. Ez az új tartalom a szabályozásban is kifejezésre jut. Érvényesítettük azt a társadalompolitikai igényt, hogy a tanácstagok egyéni és testületi munkájának feltételei javuljanak. A tanácsülés előkészítésének és tárgyalási rendjének, valamint a bizottsági munkának a szabályozásánál megjelennek mindazok az új követelmények, amelyeket a felsőbb szintű párt- és állami szervek a tanácsi munka értékelésekor megfogalmaztak. A tanácsi szervek munkájának továbbfejlesztése, az igazgatási munka korszerüsitése minden tanácsi szervnek fontos feladata. A tervezetben új elemként jelenik meg ennek - az egyes szervek feladatai között történt - hangsúlyozása. fc Jelentősen megnövekedett a Végrehajtó Bizottság, de különösen a tisztségviselők felelőssége a határozatok végrehajtásáért, az egyes tanácsi feladatok megoldásánál: összefogásáért, szervezéséért. Az állami ellenőrzésről szóló, időközben megjelent rendelkezéseknek megfelelően a korábbinál erőteljesebben utalunk az ellenőrzésre, mint fontos vezetési eszközre. Több intézkedés szolgálja a lakossági kapcsolatok javitását, ezek közül külön a tájékoztató és ügyfélszolgálati tevékenység jelenik meg újként. a | _ 1 j"*—---------- — I---------------------------------------—\ I