1980. augusztus 27. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

83

» - 4 ­A szákigazgatási szervek önállóságának, a törvényességi mun­káért való felelősségének a fokozódása ezeknek a területek­nek a kiemelését is szükségessé tette. Több oljan rendelkezés található a régi Szabályzatban, ame­lyeket a gyakorlat nem igazolt, e szabályok lényegében nem érvényesültek. Ezeknek a módosítását vagy elhagyását javasol­juk. így például nehézkessé tette a gyakorlatot az a szabály, hogy a tanács hatáskörét csak rendelettel ruházhatja át. A Tanácstörvényben foglalt hatáskör átruházásokról a Sza­bályzat mint rendelet intézkedik. A folyamatosan megjelenő további jogszabályokban megfogalmazódó tanácsi hatáskörök átruházásához véleményünk eszerint elegendő a tanács hatá­rozata. Eddig sem fogadott el pl.: a tanács u.n. ciklusra szóló munkaprogramot, ezért e követelmény megfogalmazását is elhagytuk. A gyakorlatban szintén nem vált élővé a Szabály­zatnak az a rendelkezése, hogy a tanács mint testület tartson kapcsolatot a külföldi szervekkel. Az előkészítő munka során több olyan kérdés is felvetődött, amelyben a javaslattevők egymással ellentétes álláspontokat képviseltek. A tanácstagok interpellációs jogánál: gyakorlásá­val kapcsolatban pl. az egyik álláspont szerint a Szabályzat­ban való rendelkezések elhagyása szükséges; semmiféle megkö­töttséget nem tartottak e jog gyakorlásával kapcsolatosan indokolhatónak. A másik álláspont szerint a jelenleginél szi­gorúbb, megkötölrtebb eljárás kialakítása szükséges, annak érdekében, hogy a Tanács ülésén minden esetben érdemi választ lehessen adni. Véleményünk szerint e jog gyakorlásánál: túl­szabályozása nem lenne helyes, ezért a gyakorlatban bevált eljárási rendet javasoljuk megerősíteni. Néhány kérdésben a szabályozás túlzottan részletező volt /pl. az alakuló tanácsülés, a bizottság elnökének teendői, a ta­nácsülés vezetésének rendje stb./, emellett előfordult egyes szabályok ismétlése, vagy más fejezetben szereplő rendelkezé­sek újbóli megfogalmazása. Az új Szabályzatban a részletező szakaszok számát szülei tettül:, az ismétléseket - lehetőség szerint - mellőztük. ^ fa ( te> A % ' mi '*r"' ' ~ " ' *" ' ^ ll -----------------------

Next

/
Thumbnails
Contents