1980. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
115
, r. ” 8É K S Az üdülés az az emberi tevékenység, amely a szervezet /szellemi és fizikai/ pihenését, felfrissülését szolyálja, a rendelkezésre álló /napi—, hétvégi-, éves szabadság alatti/ szabadidőben. Az üdülés területei az erre a célra kijelölt telkes /magán, vállalati, stb./, és /közpark, erdő, stb./ területek. A főváros lakosságának üdülő telkei csak részben helyezkednek el az agglomeráció területén, a nagyobb hányad, ezen kivüli üdülőterületeken /Balaton, Velencei tó, stb./ van, A Budapesten lévő mintegy 260 ha üdülőterület inkább tömbtelkes, vállalatok, intézmények kezelésében /Római- part stb./ működik. A magántelkes üdülés az agglomerációs határral kettévágott Dunakanyar és a Ráckevei Dunaág üdülőkörzet területére, illetve a budai hegyvidék területére esik. A Dunakanyar üdülő körzet 65 településéből 16 tartozik az agglomerációhoz. Ez az üdülőtáj /Szentendre, Leányfalu, i Tahitótfalu, Surány, stb./ nagy vonzerővel rendelkezik, egyre inkább telítődik. Természeti, kulturális adottságai miatt hétvégeken zsúfolt forgalmú. Jelentőségében második helyen áll a Budai-hegyvidéki üdülőkörzet. Elsősorban telkes üdülőterületekkel a főváros üdülési igényeit szolgálja. Táji adottságok itt az erdő és a hegyvidék. A főváros közelében levő települések üdülőterületeinél jelentős probléma, hogy az üdülőterületek egy része lakóterületként funkcionál, a fővárosban jelentkező lakásigény következményeképpen. Ezáltal vegyes használatú területek alakultak ki. Ezen települések lakosságszáma aránytalanul felduzzadt, az infrastruktúra azonban ezeket az igényeket nem képes kielégíteni. Legnagyobb üdülőterületekkel ren- 1 delkezö települések /sorrendben/: Érd, Budaörs, Budakeszi, Diósd, Nagykovácsi, Solymár. Százhalombatta, mint város, üdülési szempontból külön egységet képez, üdülő területei a helyi igényeket elégítik ki. A harmadik üdülőkörzet, a Ráckevei- Dunaág. A másik kettőnél jelenleg kisebb jelentőséggel bir. Az üdülőkörzet agglomeI rációhoz tartozó részén jelentősebb település: Szigetszentmiklós, Szigethalom. Üdülési vonzerő a Duna, és a tököli parkerdő. A környék üdülőterületei nagy mértékben növekedtek, a régebbi üdülőterületek nagy része lakóterületté alakult, és ehelyett számos uj parcellázás történt, nagyobb összefüggő magántelkes üdülőterületek jöttek létre. Az üdülés, elsősorban a telek iránti igény ezzel párhuzamosan növekedett. Az üdülő és zártkerti parcellázások nem mindig a kívánt mértékben és módon folytak, sok szabálytalan, tájba nem illő beépítést eredményeztek, és ezzel párhuzamosan nem fejlődött megfelelő mértékben ezen területek infrastrukturális ellátása. Külön kell említeni a zártkertek helyzetét, miután ezek gyakorlatilag ugyanazt a funkciót töltik be, mint az üdülőterületek. A zártkert területek mennyisége nagyjából egyenlő az üdülőterületekével i /üdülő: 3420 l.u, zártkert: 3890 ha/ beépítésük zömében vegyes, sok az engedély nélküli, esztétikailag erősen kifogásolható I I épület. A rekreáció területei, a telkes üdülőterületek mellett elsősorban azok a közcélú területek, amelyek ingyen, vagy díjfizetés ellenében a lakosság használatában állnak. A korlátozás nélkül rendelkezésre álló lakótelepi kertek,a közparkok /Budapesten 1290 ha/ a napi szabadidő eltöltésének legegészségesebb területei. A szabad levegő, napfény, a zöld növény látványa önmagában felfrissítő hatású. A séta és szemlélődés mellett különösen jelentősek az aktiv mozgáshoz rendelkezésre álló játszó és sporthelyek. Játszó és sportterületek Budapesten: 1970 1979 Játszótér 42,3 ha 77,4 ha Sport 565,0 ha 702,1 ha Problémát jelent az, hogy a játszóhelyek felszerelése döntően kisebb gyermekek nyári igényeit elégíti ki. Az egyesületi kezelésben lévő sporttelepek csak részben szolgálják a széles lakossági érdekeket. Az oktatási intézmények sportterület, tor- fi naterem, uszoda ellátottsága nem megfelelő. A hétvégeken jó időben a budai, pilisi kiránduló erdő területeket keresi fel a lakosság. Ezek a területek gyakran zsúfoltak, ellátásuk nem kielégítő, a parkerdők felszereltsége viszont az utóbbi években javult. a strandok, amelyeknek összterülete 66,6 ha Budapesten. A környéken Leányfalun *