1979. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

34

I ^ 1 5J5J5Síb®iII- 29 ­Az alternatívák áttekintése érzékelteti, hogy jelentős létszámnövekedéssel szükséges számolni, mert minden változat­nál figyelembe kell venni a vidéki tanulókat is, akiket nem tüntettünk fel egy esetben sem a fővárosi tanulók továbbtanulá­si lehetőségeinek jobb megítélése érdekében. Indokolt hangsúlyozni, valamennyi változat esetében biz­tosítható, hogy az iskolákból jóval nagyobb számú szakmunkás- képesítéssel is rendelkező szakember kerüljön ki, mivel figye­lembe kell venni a szakmunkásképzési célú szakközépiskolai ok­tatást is, A tanulólétszámokat befogadó tantermi kapacitások csak a jelenlegi helyzetben elégségesek, s a demográfiai növekedéssel nincsenek összhangban. Ezért olyan mértékü tantermi fejlesztés- ről szükséges gondoskodni, amely biztosítja az általános iskolát végzett tanulók továbbtanulását. Az ujabb tantermi igények mérséklése érdekében eleve cél­szerű növelni az egy tanulócsoportra jutó tanulók számát a je­lenlegi 30 főről 36 főre. Ily módon lehetővé válik közel 6000 fős többletlétszám fogadása a jelenlegi tanteremellátottság mellett. Számolni kell azzal is, hogy az V. 5 éves tervben meg­kezdett és az áthúzódó iskolai /tantermi, tanműhelyi, stb./ be­ruházások, valamint az ujabb tantermi átcsoportosítások eredmé­nyeként 108 tanteremmel növekszik a szakoktatási intézmények - ezen belül elsősorban a szakmunkásképző iskolák - tanterem­ellátottsága 1983-ig. A fentieket is figyelembe vevő tanterem szükségleti szá- mitások szerint a beiskolázási arányok "A" változatának megvalósitásához 248 "B" változatának megvalósitásához 172 "C" változatának megvalósitásához 130 ujabb beruházás utján épülő tanteremre lenne szükség 1985-ig /4. sz. melléklet/ a megnövekedett Pest megyei igénnyel együtt. A VII. ötéves tervciklusban a középfokú oktatás tanterem­ellátottságát 1989-től már javíthatja az a körülmény is, hogy az általános iskolai tanulók összlétszáma csökken, s ezzel le­hetőség nyílik tantermek átcsoportosítására. /Az előzetes szá­ű I

Next

/
Thumbnails
Contents