1979. június 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
340
ffü L - 21 - ® > retek fokozatosan tartalommal telitődnek, de oz előrehaladás lassúbb, egyenetlenebb, ellentmondásosabb mint amit a nevelő munka érdekei megkívánnának, apasztalhaté a demokratizmusra valé hivatkozással a határozott vezetői intézkedések jogosultságának megkérdőjelezése, a fegyelmezetlenség is. Másutt a hely- telen vezetői döntés sem kapja meg a jogos nevelőtestületi bírálatot. Az iskolai élet demokratizmusának további fejlesztése a pedagógiai munka fokozásának jelentős tartaléka. A közoktatáspolitikai tudatosság fejlődése lemérhető azon a figyelmen és gondoskodáson, ahogy a középfokú oktatási '< intézmények pedagógiai munkájukba beépítették a fizikai dolgozók gyermekeivel valé foglalkozás párthatározatban is kiemelt feladatát. Eredménynek tekintjük, hogy a munkástanulók középiskolai továbbtanulási arányai jók, és gimnáziumi továbbtanulási arányuk I a tagozatos tantervi! osztályokban is stabilizálódott. A felső- á | oktatási intézményekbe a budapesti gimnáziumokból felvett diákok I közt tt a munkás, illetve paraszt szülők gyermekeinek aránya megegyezik iskolai részarányukkal. A szakközépiskolákból felvettek • közötti arányuk is megközelíti az iskolait. A fizikai dolgozók gyermekeivel való foglalkozás árnyoldala azonban, hogy az évismétlők, a kimaradók, minimális szint 1 alatt teljesítők túlnyomó többsége ic a munkások - elsősorban szakképzetlen munkások - gyermekei közül kerül ki. A világnézeti nevelő munka eredményei a középfokú ok- ** tatási intézményekben egyrészt társadalmi hatások, másrészt az iskolai oktató-nevelő munka hatásai alapján jönnek létre. Meg- \ állapodott és kiforrott világnézettel ennek az életkornak az ifjúsága még nem rendelkezik. Tudatukban még nem rendeződik egy- I séges képpé az a sok uj ismeret, élmény és magatartásminta, amely a fiatalokat az iskolában és közvetlen környezetükben éri. Bizonyos tendenciák igy is megállapíthatók. A természettudományos tárgyakkal való folyamatos foglalkozás természetszemléle- 1 tűkben szükségképpen kifejleszti az anyagi oksági kapcsolatok I keresését. Bár a konkrét természeti jelenségek materialista jellegű magyarázata lényegében egyértelmű számukra, e materializmus I eléggé leegyszerűsített. A dialektikus látásmód és általában az összefüggések bonyolultabb rendszerébe való behatolás nehezebb gS feladat ebben az életkorban. Természetesen igen nagy a diffe- WÉ t---- U ___________________. , mi i ■ u 1 ^gggáam I