1979. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
26
N - 23 1 t Ismételten kikértük az I-XXI1.kerületi Tanács elnökelnok a véleI mún.yét. Véleményük! Az előzetes, személyes egyeztetés utón, a vezetői értekezlet elé készített javaslatot, valamennyi kerületnek kiadtuk, ismételt áttanulmányozásra 6b véleményezésre. A korületek a véleményüket Írásban megküldték. A vélemények közül *- azokat, amelyek az előterjesztés mellékleteit indokoltan módosítják figyelembevettük, a módosításokat átvezettük. Általános a kerületek részéről az a megállapítás, hogy az általános iskolai hálózat fejlesztési programjára és a körzetek módosítására tett javaslattal maximálisan egyetértenek. Kifejezésre juttatják, hogy a koncepcióban rögzített fejlesztési program megvalósítása - amely a főváros életében is jelentős - csak központi akaratból szervezett irányítással az apró helyi érdekek kiküszöbölésével valósítható meg. Néhány konkrét felvetés és észrevétel a kerületi véleményekből: Több kerület foglalkozik az ágazati fejlesztések végrehajtásának mikéntjével. Egyértelműen felvetik, hogy a kerületek az uj általános iskolai tanteremfejlesztések végrehajtására nincsenek felkészülve. Valamennyi kerület kérése, hogy az uj létesitmények beruházási teendőit a Beruházási Főosztály végezze, rá Néhány kerület - a külső kerületek - kérik még, hogy necsak az uj fejlesztéseket, hanem a bővítéseket is a Beruházási Főosztály végezze el. V alamennyi kerület egyértelműen megfogalmazta, hogy a célkitűzésben foglalt fejlesztéseket sajét anyagi eszközeikből megvalósítani nem tudják. Még a kisebb koltségkihatásu óvódai és egyéb hálózatfejlesztési programok megvalósítására sincs megfelelő anyagi forrásuk. k A koncepcióban feltüntetett FORFA tipusu épületbővítések intézményi címjegyzéke néhány kerület szerint változhat, a hatósági engedélyezések miatt - KÖJÁL, TUzoltóparancsnokság, Városrendezés -. Azok a kerületek, ahol intézmény átcsoportosításra kerül sor - szakoktatási intézmény átadás általános iskolai célra - felvetik az átvett létesítmény kialakításával és berendezésével kapcsolatos fa fe _________________ UM.............................. U .. .1 '»1 '"■« 1 ■ . , ■ . rj— . -I unit-. 0 |_- — 0