1979. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

27

, költségek biztosítását, központi keretből. / Javaslatunk, hogy az igények egy részét a költségvetési maradványokból, vagy belső tar- tálékból biztosítsuk a felmerülés évében. / Néhány kerület felvetette, hogy a szükség tormekben átlag alatti a H tanulólótszám, ezt vegyük figyelembe a programban. / Az anyag kó- H ^ szitásénál a kerületek által a statisztikában jelentett tanulócso- H port számmal dolgoztunk, amely tartalmazza a szükségtermekben el- I helyezett tanulócsoportokat is /. H A IV.kerület a kisegitő iskola pótlásét kéri, mivel rekonstrukciós I területbe esik és kiürítése 1979« II* félévében várható. Tájé- 1 kozódásunk alapján a Városrendezési Főosztály ób a Közmű Igazgatóság I közölte, hogy a IV. kerületi rekonstrukcióház kapcsolódóan alapcsa- I torna épitése indul két szakaszban. Az első szakasz kiépítését vár- I hatóan 198o-ban, a második szakasá 1981-ben kezdik. A második sza- I kasz nyomvonalába eső kisegítő iskola pótlásét - mivel ezideig az I alapcsatórna e szakaszának finanszírozási kérdése sem tisztázott - I # jelen anyagunkban nem tudtuk figyelembevenni. | l A VII.kerület véleménye szerint az előterjesztéshez mellékelt táb- j lázatok nem támasztják alá, hogy a Vll.krületnek a XIV.kerülettől 1 17 tanulócsoportot / 51o fő / kelljen fogadni. Indokolása az, hogy I a teremterhelési mutató 1978 december 31-ig 1.62, mig a XlV.kerü­I lété 1.63. Az átcsoportosítás után 1980 december 31-ig a kerü­1 » let teremterhelési mutatója 1.89, a XIV.kerületé 1.6?, vagyis I az átcsoportosítás következtében a VII.kerület terhelése jóval na­| gyobb, mint a XIV.kerületé. A Művelődésügyi Főosztály véleménye: ■ a létszámátcsoportositóst a kerületek között a tanulólétszám emel­■ kedésével párhuzamosan a kerületek közötti megegyezés alapján vá­H lik szükségessé és ez a folyamat az V. ötéves tervidőszak végén ■ kezdődik el, és folytatódik a VI. ötéves tervidőszakban. A VI. ■ Ötéves terv adatai mindkét kerületnél igazolják a létszám átcso­■ ' portositás szükségességét. Az átcsoportosítás után a VII.kerület H terhelési mutatója 1.64, a XIV.kerületé 1.65, tehát még igy is előnyösebb helyzetben lesz a VII.kerület. L —. ■ la _______________

Next

/
Thumbnails
Contents