1978. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
103
hogy a növekvő jármüssómhoz viszonyított fajlagos statisztika I ró csökken* Azért nem, mert olvasgatva valahol ilyen dolgokat, éppen ■ nagyforgalmú városok tapasztalatairól volt szó ós az derül ki, I hogy egyáltalán nem törvényszerű, hogy a járműforgalom növekedő- I sével együtt a baleseteknek is növekedniük kell. Ha ez igaz, és 1 ezt a közlekedési szakemberek jobban tudják, akkor ne áltassuk I magunkat azzal, hogy Budapesten azért nem romlik a helyzet, mert 1 a fajlagos statisztikai mutatónk javult. i ' % A gondolat lényege, akárhogy alakulnak ezek a mulatók, minden erőt és amit eszközeink lehetővé tesznek, fordítsunk arra, hogy megelőzzük az általatok jól felmért, belőtt, prognosz■ tizált mutatók emelkedését. h Farkasina zky Lajos: Tisztelt Végre- hajtó Bizottság! Néhány gondolatot említenék meg. Az egyik: Olvasy I va a beszámolót, az embernek az az érzése támad, hogy valóban a I a I 9 Közlekedési Főigazgatóság a társadalmi szervekkel összefogva, szőI vetkezve, nagyon komoly intézkedéseket, erőfeszitéseket tesz a főI város forgalombiztonságának javítására. Az is igaz, hogy még sok I a tennivaló. I Ezzel a témával összefüggésben két gondolatcsoporI tót szeretnék megemlíteni, amely közvetlenül talán nem, de közvet■ j ve kapcsolódik ehhez a témához. Lehet, hogy a Végrehajtó Bizottság ■ tagjai közül többen sajátos felfogásnak tartják azt az álláspontot, ■ ami bennem az utóbbi időszakban kialakult ezzel a témával összefüg■ \ gésben. Tudniillik sem forgalombiztonsági intézkedésekkel, sem más, I m /fO. }j I L----------------------r I