1978. augusztus 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

102

- 7 ­~ noha nem döntő - azért vannak nem elhanyagolható mértékben úgy nevezett objektív, az egész közlekedés feltételrendszeréből szár­mazó okok. Ezek közül szó esett többek között a gyalogátkelő he­lyek nem megfelelő kivilágításáról, ami semmiképpen sem minősít­hető szubjektív tényezőnek. H0rman lássa a gépkocsivezető a gya­logost, ha nincs kivilágítva az átkelő, és a gyalogos sem tudja úgy érzékelni a közeledő jármüvek sebességét. Szó van az anyagban, említést is tettél róla, hogy a tervben szerepel ennek n programnak a felgyorsítása. Azt mondanám, biztassuk a főigazgatóságot arra, hogy gyorsabb ütemben csinálja ezt a programot. Próbálják rövidre zárni a ma még meglé­vő vitákat, amelyről az elmúlt hét műsorában lehetett hallani, hogy azért nem megy, mert nem lehet eldönteni, hogy ki az üzemel- tetője a lámpáknak. Próbáljunk óvakodni a rosszízű nyilatkozatok­tól, mert kétlem, hogy ez az oka a gyorsabb megvalósulásnak. Úgy tűnik, hogy sok balesetet lehetne megelőzni. Tehát javasolom, hogy \ es gyorsabb ütemben valósuljon meg. •' \ ; •'ró'X•vVj | \ A másik vissza-vissza térő ügy, érteném is, hogy miért van ez igy, hogy az ilyen fajta értékelésnél mindig próbál­juk a helyzetet valahogy' jobbnak feltüntetni, a statisztikai muta­tók alapján a következtetéseket levonni, hogy milyen a mi ssempon­S • tünkből a fajlagos mutató, az egységre eső balesetek száma, amely persze csökken. Ez a terület az, ahol a fajlagos mutató nem mérv­adó, mert emberéletről van szó. Itt az a lényeg, hogy a balesetek \ . szama tartósan nő. Egyáltalán nem nyugtathat meg bennünket az, íj y ■ fi; f. J 77 - i L-------------------1 I ^"l" ■■11 1 ffi* ---- ----re- 111 " ■ 1 1 1 b b jre

Next

/
Thumbnails
Contents