1978. június 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
400
r - a.. hogy a népgazdasági tervben prioritást élvező feladatok végrehajtásának, műszaki-gazdasági feltételeit tulajdonképpen közösen mind teljesebben meg kell alapozni, és ugyanezt vonatkozik arra, '.ogy áthassa a következő évi tervek előkészítésének közös munkálatait is. Ma még - ahogyan Békési elvtárs is emlitette - bizonyos eltérés van a beruházási felhasználás szabályzatánál felfogásában. Az eltérés azonban nem elvi jellegű. Közös az álláspont abban, hogy kiinduló alapnak a Fővárosi Tanács által jóváhagyott beruházás felhasználását kel.' tekinteni és azokkal a pluszokkal kell megne\éLn±, amelyek részben a különböző ágazatok közötti átcsoportositás pénzügyi folyamatát jelentik. Ezen tulmenőleg azonban vonatkozik mindez olyan más feladatokra is, amelyeknek a Minisztertanács által való jóváhagyására a Fővárosi Tanács jóváhagyását követően került sor, amelyeknek forrásfeltételei adottak. Véleménykülönbség van az össz-beruházások felhasználásának mértékében, ami - úgy gondolom - további egyeztetést igényel az éves tervek keretében. Természetesen itt is kiindulásnak tekinthetjük, hogy azok a feladatok, amelyek a népgazdasági tervben prioritást élveznek, teljesüljenek. A.z ujabb feladatokat belekombinálva az össz-felhasználás tekintetében var még némi különbség. Ez r - ahogyan Békési elvtárs mondotta - egymilliárd körüli összeg. Motiválja a különbséget az is, hogy ennek beruházási előkészítettsége és műszaki feltételei mennyire látszanak reálisaknak. Egyetértve RékefáL elvtárs ágazati értékelésével, anélkül, hogy bele kellene menni abba a kérdésbe, hogy az optimista-e vagy sem, a számítások egy törekvést fejeznek ki. Békési elvtársnak ebből a tipusu ágazati értékeléséből kiindulva tehát én is megfontolásra javasolom, hogy a naturáliák sávos megjelenítése mellett hangsúlyozásra kerüljön, hogy a megalapozást a végrehajtás felső határának teljesítésére kell szervezni. t J