1978. május 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
26
Budapest úthálózata alatt elhelyezkedő közművezetékek hossza meghaladja a 25ooo km-t./Fontosabb útjaink 1 km-e alatt átlagosan 18 km közművezeték található. /A vezetékek, csatornák jelentős része száz évvel ezelőtt épült. A közmüvekkel kapcsolatos burkolatbontások száma évente meghaladja a 2o.ooo-t. A bontásoknak több mint 5o %-a előre nem ter- vezhatŐ és az egyéb építésekkel nem koordinálható üzemzavar. A felbontott útburkolat a helyreállítás után már nem teljes értékű. Ezért a burkolatbontások jelentősen befolyásolják az úthálózat állapotát. A bontások számának alakulását a 2.sz. melléklet tartalmazza. A budapesti közlekedés az 19bo-as évek végén az 197o-es évek elején súlyos állapotban volt. A pórt és kormányszervek javaslataink alapján a helyzetet értékelték és hallatlanul nagy erkölcsi és anyagi támogatást adtak a fővárosi közlekedés megjavítására. A rohamosan növekvő közlekedési igények a motorizáció fejlődése úgy a tömegközlekedés, mint a közúthálózat gyorsütemü fejlesztését tette szükségessé. Többéves előkészítési munka eredményeként ebben az időszakban kidolgoztuk a főváros közlekedés-fejlesztési koncepcióját, majd 1968-ban megjelent "Budapest és környéke közlekedésfejlesztési terve". E munkához kapcsolódva elkészült U7o-ben Budapest Közmű és Mélyépitési Távlati terve. Megfogalmazásuk óta eltelt időszak igazolta az akkori elképzeléseink helyes voltát, terveink megalapozottságát. Természetesen folyamatosan korszerűsítjük - elsősorban müszaki- részmegoIdusokban eu a városrendezési elképzelései: változása következtében- a terveket de az alapelvek módositása ma sem indokolt• 1 A feladatok egyre rohamosabban növekedtek,ezt mutatja, hogy inig a III.ötéves tervben mintegy 1,5 milliárd Ft-ot, addig a IV.ötéves tervidőszakban már csaknem 3 milliárd Ft értékű úthálózatié j lesztési beruházást valósíthattunk meg, mig az V.ötéves tervben már több mint 5 milliárd T-ot irányozhattunk elő e célra. Az útfelújításra és fenntartásra fordítható összeg az V.ötéves tervben 5 milliárd Ft, melyből 2 milliárdot az útfejlesztésekre kellett átcsoportosítani, s kereken csak 3 milliárd maradt „közvetlen fenntartásra, illetve felújításra, /lásd 3.sz. melléklet/ A IV. Ó3 V.ötéves tervidőszakban folytatva a megelőző évek munkáját, jelentős lépést tattünk előre, illetve fontos fejlesztéseket hajtottunk végre, illetve kezdtünk meg a legfontosabb útvonalak átépitése és a csomópontok korszerüsitése tekintetében. 1 £-------------—J- 2 -