1978. május 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

154

- 33 ­irányozták elő, valamint azt is, hogy a kis vendéglők megterem­tését kívánják biztosítani és arra helyezik a hangsúlyt. Azonbun nagyon szükségesnek tartom - bá-r az anyag irja - a technikai fel­tételek megteremtését. Elsősorban gondolok arra, hogy jelenleg is szükséges lenne a vendéglátó iparnál az ellenőrzés. Az edények­re, a tányérokra, a poharakra, az evőeszközökre a jobb odafigyelés annál is inkább, mert mindnyájan étkeztünk, ebédeltünk már ezeken a helyeken és láthattuk, hogy elég csorbák a tányérok, a poharak. Az abroszok kicserélése helyett azoknak a megfordítása a jellem­ző inkább, ami nem gusztusos és nem kultúrált a jelenlegi helyze­tünkben. Azt szeretném mondani, talán kérdésként kellett volna feltenni, hogy az előző napirendi pont anyagában a 3. olda­lon szerepel, hogy a takarító személyzettel nem rendelkező üzle­tekben a teljes alapterület után négyzetméterenként legkevesebb 4 forintban kell meghatározni a pótlék összegét. Az itt lévő jelen­legi anyag 4. oldalán pedig az szerepel, hogy a közeljövőben e vonatkozásban megjelenő rendelet a vendéglátó helyeken a teljes alapterület után négyzetméterenként a takarítási pótlék összegét minimálisan 6 forintban állapitja meg. Nem tudom, hogy súlyponto­zás szempontjából melyiknél lenne indokoltabb, a vendéglátó ipar­nál vagy a kereskedelemnél. Azt hiszem, ha a kulturáltságot vesszük figyelembe, akkor mind a kettőnél. Az anyagot nagyon jónak tartom, és tényleg látszik az odafigyelés, a lakosság és a dolgozók részé­re a kulturáltság megteremtésére való törekvés. — ­’ --------- " !■ I... ■ á . ■ ..------ ... .__________________ ÉHMMÉMBA ’ T' ^--------------- ’ -’tr ’’ ^ r

Next

/
Thumbnails
Contents