1978. április 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
189
r Szükségesnek tartom még megemlíteni, hogy az együttes értekezlet határozata, illetőleg ajánlata nyomán az itt szereplő anyagot témánként külön fogjuk összeállítani az ÁTB elé úgy, hogy minden téma végén felsoroljuk a határozati javaslatokat, a szükséges döntéseket. Természetesen nem ez a rövid anyag r.iegy az ATB elé, hanem mindenegyes témának megvan a maga részletes beruházási javaslata, amelyet a 34-es kormányrendelet szerint 1 készítünk. Megemlítem még, ami az anyagban szerepel is, hogy ott ahol a metró megindul, a felszíni közlekedés megszűnik. Az anyagnak HR ezt a részét úgy javítjuk ki, hogy csak a jelenlegi elképzelések szerint van igy, az átadás előtt azonban mindenegyes részre egyedi döntés szükséges. Állásfoglalás történt abban is, ami megkérdő jelezve szorepel, hogy az aluljáróban mpzóglépcsőket épitsünk-e vagy sem. Egyértelmű volt, hogy az ajánlás szerint bo kell építenünk. Egyetértés volt abban, hogy licenc vásárlásra engedélyt kó- k rünk. Nem az építéssel összefüggő licencek megvásárlásáról von szó, hanem üzemi kérdésekről, pl. automatikus vonatvozetcsröl, különböző tűzvédelmi berendezésektől, amelyek a kábelógeseket fogják megakadályozni. Az ajánlások és a határozat alapján érthetőbbé, világosabbá fogjuk tenni Zugló uj szakaszolási javaslatát. Úgy fogjuk megindokolni és finomítani, hogy pontosan érzékelhető legyen, hogy a kivitelezői kapacitások és a várospolitikai-közlekedéspolitikai kérdések figyelembe vételével miért jó, ha igy készül el az a oza kasz. I __ |j ■ •'M'- 4 >