1977. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
486
■ 137. 4 kedelmi és szolgáltatási ellátása úgy alakult, hogy a szanálás nemcsak egy szükebb területre, hanem az egész kerületre, sőt más kerü- f letekre is kihatással van. Ha valahol megszűnik kereskedelmi vagy szolgáltatási egység, mint ahogy az Ady Endre ut mentén is történt, a másik oldalon ellátatlan marad a terület. Ilyen veszély* ezen a részen is fennáll. 1 A MÁV végzett egy felmérést utasai körében, és a megkér| dezettek 84 százaléka úgy nyilatkozott, hogy Kispesten kivánja beszerezni szükségleti cikkeit. Érthető is, mert az agglomerációénál 1 jobb az itteni ellátás. Mivel Kispesthez k kapcsolódik a vasúti közlekedés, lényegesen több embert kell ellátnunk, ne mint a kerület lakossága. Egyetértek azzal, hogy nem ennek az előterjesztésnek a témája a városrész-központ, és erre vonatkozólag van a tisztelt Vég- , rehajtó Bizottságnak határozata, de ha volna lehetőség a városrészközpont tervezését sürgetni, vagy úgy szakaszolni, hogy már a városrész-központban létesítendő intézményeket is el tudnánk helyezni, az volna a végső megoldás. Kispesten százezres nagyságrendű utazóközönséget kell ellátni, és azok a feszültségek, amelyekről az előttem szóló elvtársak szóltak, itt már kézzelfogható közelségben vannak. Az anyaggal kapcsolatban még egy észrevételem lenne. Az előző tárgyalás során, áixéit* augusztus 31-én, az akkori előterjesztéshez a kerületnek volt egy javaslata, hogy a Vécsey utcai általános iskola maradjon meg. A kerület egyik legjobb állagú és oktatás szempontjából az egyik legjobb adottságokkal ellátott intézménye, ügy gondoljuk, hogy beilleszthető lehetne a városképbe és akkor meg lehetne hagyni egy komoly intézményt. Dr. Reischl Antal: Én a Vörös Hadsereg útja mentén , lévő üzlethálózat teljes lebontásához való indítást nagyon veszélyesnek tartom. Az előttünk lévő városrendezési tervek pont arra mutatnak lehetőséget, hogy ezt az utcasort fenn lehet tartani akkor is, • ___________•.............. _ Mit _____ 1 | .....— mmőm—«*