1977. október 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

227

Felkészülési állapotban vagyunk. Most dolgozzuk [ ki különböző terveinket. Ha valami bekövetkeznék napjainkban, lehetőség lenne-e e tervek teljesítésére? Az anyagi javak, a lakosság vedelnie szempontjából igen. 1975-ben elkészültek a polgári védelmi intézkedési tervek. Ezekben a polgári védel­mi intézkedési tervekben szerepelnek ezek a feladatok, amelyek a lakosság védelmével, as anyagi javak védelmével kapcsolato­v ! sak. Most már legfeljebb csak pontosítani kell azokat az ada­| v tolcat, amelyek ezekben a tervekben szerepelnek. Én tehát úgy látom, hogy a feladatok ebben az időszakban végrehajthatók. N Elnök: Ki kér szót? \ Pataki Béla: Tisztelt Végrehajtó I Bizottság! Úgy érzem, hogy a fővárosi helyzetet nagyon tár­gyilagosan tükröző jelentés van a kezünkben. Ennek a jelentés­nek az alapján én olyan konzekvenciát vontam le, hogy a lehe­tőségekhez képest megfelelő a felkészültségünk, elvégeztük mindazokat a feladatokat, amelyeket a tárgyi feltételek alap­ján el lehetett végezni. Két megjegyzést szeretnék még tenni. Az egyik % a fővárosi törzsparancsnokság és a kerületek közötti kapcso­latra vonatkozik. Megerősítem mindazt, amit Ruttkai elvtárs elmondott, hogy ez a kapcsolat nagyon korrekt, nagyon eívtár­si. Ellenőrzéseikkel kapcsolatban kiemelem, hogy azok nagyon segítők és ugyanakkor nagyon kritikusak. A hibákra rámutatnak, de úgy, hogy ugyanakkor figyelembe veszik a kerület lehetősé­geit, és segitséget nyújtanak az ott tapasztalt problémák le­hetőség szerinti megoldásához. Ha Ruttkai elvtárs megköszönte rn [ a fővárosban. i ---------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents