1977. július 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

268

I tóan kormány-állásfoglalás is lesz, ég amikor az nyilvánosságra kerül, a belőle adódó, bennünket érintő feladatok még pótló­lag bedolgozásra kerüljenek. A vezetői értekezlet tehát kap­jon felhatalmazást gyakorlatilag a végleges javaslat lezáráaá­i ra. Tehát a kormány-állásfoglalást követően beledolgozzuk eb­be az anyagba és a vezetői értekezlet zárná le. Abból kiindulva,: hogy ennek a korezerüsitési tervnek már végrehajtásáról kell az ősszel, november elején a vezetői értekezletet tájékoztatnunk, azután a VB. ülésére kell hozni, egyidőben a Közalkalmazottak Szakszervezetének Központi Veze­tőségét, január elején a Budapesti Párt VB-t kell tájékoztat­nunk: ezt is figyelembe véve indokolt volna, hogy végülis vég­rehajtási kérdéssé váljék a program, ós ebből a szemszögből móg a következő javaslataim vannak: Ebben a programban 1977-et illetőleg javasolok néhány kérdést előbbre hozni, pl. a 6. és a 8./ pontot október l.-i, a 11. ós a 17./ pontot október 15.-i, a 31./ pontot, december 15.-i végrehajtásra. Javasolom móg, hogy mivel Békési elvtárs most nem tud résztvenni ülésünkön, viszont nagyon sok kérdés az ő felügye­lete, irányítása alá tartozik, szabadságáról visszatérve ugyan­ilyen határidő módosítást konkrétan megbeszélhessek még vele, ée egy-két kérdésben a tisztségviselő elvtársakkal móg ez óv végére előrehozhassunk feladatokat, hogy minden általunk fel­sorolt testületet, valamilyen eredményről is tudjuk tájékoz­tatni. Javasolom azt is, hogy hatalmazza fel a VB. a tisztség­viselőket, hogy mindezt az anyagot feldolgozva, ha szükségéé, i f _ i- 19 -

Next

/
Thumbnails
Contents