1977. február 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

295

-— ■ 'u ' fu f "^555üve,ii T 1 b./ pontjában a Sósmocsár árokra vonatkozó megállapításban a mondat utolsó része: "Vagy a nyílt árok fel­újítására" mondatrész törlésre kerül, elmarad. Határidő tekin­tetében 1978-at kérem meghatározni, egyelőre kivitelezésre vál­lalkozás nincs, de mindenképpen szükséges, hogy a lakások át­adásának időpontja biztosított legyen. Végezetül a következők­re szeretném a tisztelt VB. figyelmét felhívni, hogy az épitő- j ipari vállalkozások függvényében 1978-ra 1947 lakás építését vállalták, 1979-ben 1764-et, tehát módosul kisebb arányban,és I90o-ban 1455-öt. 1977-ben ezeknek az épületeknek /mutatja a térképen/ az építését vállalták. A probléma abból adódik, hogy a kapcsolódó létesítményeknél az észak-keleti részen lévő épü- i letek megvalósítását vállalták. /Bocsánatot kérek, a jegyzőkönyv részére mondom./ 1978 végén tulajdonképpen kereken 2 ooo lakás üzemeltetésével kell számolni és ehhez szükséges 16 tantermes általános iskola. Az anyagban szereplő 24 tantermes iskola épí­tésére csak 1979-ben kerül sor, akkorra vállalja az állami épí­tőipar. A meglévő és üzemelő iskola az épitési területtől délre * elhelyezkedő KISz lakótelepen túlzsúfolja am meglévő iskolát is, igy tulajdonképpen 1978 és 1979 elején, ill. 1979-ben az iskolai ellátás ezen a területen megoldatlan. Főosztályi szinten ezt je­leztük az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumnak, a vál­lalás a mai napig rendezetlen. A további években viszonylagoson kisebb feszültséget jelent a kapcsolódó és a meglépülő lakások arányának a kialakítása. Végezetül az l98o-ban megépülő 5 186 lakáshoz képest nincs számottevő kapcsolódó beruházás/lemaradás. Az iskola­I ' Á ; I- 87 -

Next

/
Thumbnails
Contents