1977. január 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
422
í I • j- 48 i f felsorolásként azoknak az okoknak a sora, amelyek létszámcsökkenést eredményeztek. Ezzel a felsorolással egyetértünk, de szeretnék elmondani ..tég egy okot. A kisiparosoknál folytatott vizsgálatoknak a mouszereiijen kellene keresni az okokat, hogy miért csökken a létszám. vizsgalatom szükségességét, célirányosságát, jövedelemszatályozó nzerepot természetesen mi is messzemenően fontosnak tartjuk, a vizáját/átok megtartásúval egyetértünk, engedjek meg viszont, hogy az unyagaan szereplő egy-két aautot teljesen önkényesen egymás mellé ál# Irtsak, ,..ert úgy erzem, hogy ezek az adatok elgondolkoztatok. Az anyag szerint a vizsgálatok száma lJ74-75*-öea emelkedett, 2 759-ről, ^ oio-ra, tenat _>7-tel, es az úgynevezett eredményes vizsgálatok sza- „.a 94-Jyel emeikeuett. z az egyik aeat. A megállapított adóhiány ez alatt az idő alatt, egyik evrol a másikra|z4 millió forintról 41 millió forintra emelkedett. A eunvuai feljelentések sz*n.a ugyanakkor jo százalékkal csökkent, zol-rui 14s-ra. Rögtön felmerül tehát a kérdés, hogy ha ilyen mérvű, majunem se százalékos aaóhiány-növekedésről ir^ az anyag, akkor miért csökkent felére a bűnvádi fel jelentések száma. Nincsenek adataink fővárosi vaonatkozásban, de vannak a megyei tanácsok területéről. AZ elmúlt években egy sor bűnvádi feljelentés esetéuen az állampolgár, s kisiparos javára döntöttek a bi\ resagoj®, tehát nem állapították meg a vélelmezett adóhiányokat, te- nat a tanácsi apparátus került ki vesztesként az ügyből. Gyakorlatilag ez azért következhetett be - és ez szakmai kérdés - mert az adókö- zosségi rendszerre jellemző, iiogy ha nem lehet elfogadni a bevallást, akkor a legkisebb jövedelem becslésével állapítják meg az adót. Az így megállapított auora 1-2-3-5 év múlva.ugyancsak becslés alapján/ raemeltek, - cs ennek indokoltsága már nem vo/ífeizonyitnató a biró- H sagok előtt. / ot ot 1 ' Éli ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------d