1976. december 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
67
A körcsarnok a pályaudvar alatt épitott, a peronokhoz csatlakozó gyalogos aluljáróhoz kapcsolódik. A körcsarnok térre helyezése, építészeti kialakítása és funkciója meghatározta a tér felszini forgalmi rendezését. Az Állami Tervbizottság a pályaudvar beruházási javaslatát jóváhagyta és a térrendezés kapcsolódó beruházásként való megépítésére határozatot hozott.; a benne szereplő 7 millió l’t-os szanálási feladatot a programunk tartalmazza. II. A térrendezés alapelvei A pályaudvar keleti oldalához kapcsolódik a főváros egyik befejezés előtt álló legnagyobb lakótelepe a kelenföldi, nyugati oldalához pedig uz őrmezői lakótelep. A kelenföldi lakótelep gyalogos forgalmának nagy része az Etele téren üzemelő tömegközlekedési eszközök végállomásaihoz irányú l. A pályaudvar jövőbeni szerepét az alábbiak határozzák meg:- a Kelenföld állomásig közlekedő vonatok száma a távlatban kb a jelenlegi szinten marad, igy az utasszám ebből származó növekedésére nem kell számítani;- az állomás környékén lakók és dolgozók száma az uj lakás és középületépitések során némileg emelkedik, de ennek kihatása a vasúti forgalomra igen csekély;- az utasforgalom növekedése csak az. előtéren jelentkező városi tömegközlekedési színvonal jelentős változása esetén, a IV. metróvonal délbudai szakaszának és Etele téri állomásának kiépítése után, csak 2ooo körül várható;- a Délbuda-Rákospalota metróvonal és a MÁV tervezett Budafok belváros állomása között korszerű, közvetlen átszállókapcsolat épül ki, mely a Kelenföldi pályaudvar utasforgalmára elszívó hatást gyakorol. I | (_— j I j ' - 2 l ro 1