1976. december 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
467
[fa 1 - 28 Az ÉVM kiadott egy intézkedést, hogy december 15~e után a vállalatok nem jelenthetnek készre épületeket. Bizonyos enyhitéot jelentett, - bár a számok 1975-ben nem tükrözik ezt - ebben az évben tudomásul vette az ÉVM, hogy december 15 és 31-e között lesz lakáslejelentés. A következő évre azonban a most folyó egyeztetések során határozott intézkedést adott ki az ÉVM, hogy erre az időpontra az épitőipari vállalatok nem HXX2ÜUCXXX nem ütemezhetnek lakásátadást, legfeljebb minisztériumi engedéllyel. Dr. Reischl Antal: Mindnyájan ismerik a nehéz helyzetet, amiben az ez évi lakásépítéssel a főváros szervei, igy a FŐBER is szerepel. Az anyagot áttanulmányozva inkább az a véleményem, hogy az anyag túl rózsaszínűén tünteti fel a dolgokat. Mindnyájan tudjuk, hogy milyen nehézségek voltak, erről nem történik emlité3. Az 5. oldalon az összefoglalóban nem merném , mondani, hogy az átadások alakulása kedvezőnek mondható. Lehet mondani, hogy az előző évihez képest fejlődést értünk el, de a torlódások ma is fennállnak. Kedvező akkor lesz, ha a tervidőszak az időarányosnak megfelelően teljesül. Tudjuk, hogy ennek megvannak a feltételei. Még nem rendelkezünk ezekkel a feltételekkel, de kedvezőnek ezt igy nem lehet feltüntetni. Az anyagban állandóan az tér vissza, hogy csak apróbb hibákkal veszi át. Azok az apróbb hibák Sallai elvtárs szerint 6,5 millió kötbért eredményeznek. Nem apróbb hibák! Kicsit túl rózsaszínűén állítjuk be, holott tudjuk, hogy a realitás inkább tükrözi azokat l ; í Y ! . m ----------------------— ________ l —----------------- -I ... . - -—r~w ’ ’ 1 1 l