1976. december 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
468
az erőfeszítéseket, amelyeket a FŐBER, a főosztály és minden 3zerv igyekezett ezen a területen végrehajtani és nem kell beállítani a valóságosnál jobb helyzetet. Ugyanez vonatkozik a vállalatokra történt megállapításokra. Pl. a 4* oldalon azt állapítja meg, hogy az apróbb hibák kijavítása azért nem történik meg, mert a vállalatok ezt nem tartják elsődleges feladatuknak, stb-stb. Inkább úgy vetném fel, hogy a vállalatoknál nincs meg az az érdekeltségi rendszer, £ogy hibamentes munkát végezzenek. Ha ugyanannak a brigádnak F kellene a hibát helyrehozni, amelyik azt elkövette, vagy végrehajtania azt a feladatrészt, ós nem külön hibaelháritó részle- ' gek dolgoznának, akkor ez sokkal összefüggőbbé válna. Nekünk az volna a jé, ha nem hibákat javítanának, hanem hibamentesen adnák át az épületeket. Tehát nem tudok egyetérteni a 4. oldal azon észrevételével, hogy a vállalatok nem szívesen csinálják. Persze, hogy nem, ha ninc3 náluk az érdekeltségi rendszer. Azért tettem fel a kérdést, mert nagyon meglepett az, hogy az re egyes szakigazgatási szervek között ilyen meg nem értés fordulhat elő, hogy a Lakásügyi főosztálynak az anyaghoz mellékletet kell csatolni és annak minden pontja kvázi olyan állításokat tartalmaz, mintha nem hajtotta volna végre a végrehajtó bizottsági határozatokat, elnöki utasításokat a főosztály. Azért kérdeztem, hogy erre bizonyos választícapjunk, mert furcsa színezetet kap, hogy a főosztálynak ilyen anyaga kerül a VB elé. Vagy előzetes egyeztetés kellett volna, amely tisztázza, hogy kinek van igaza, amely kiszűrte volnál, hogy más számadatok szerepeli \ jenek az előterjesztésben és más legyen a lakásügyi főosztály I _________^ ^ |- 29 -