1976. december 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
462
JT- 23 ebben az évben - a vb-utasitásnak megfelelően - szigorítottuk az átvételeket, és ez nálunk úgy jelentkezik, hogy a hibák mennyisége több, mert alaposabb a vizsgálat. Az eddig átvett épületek közül 2000 lakásnál történt meg 30 napon belül a hiba kijavítása, A többi lakásnál sajnos nem történt meg i- dőben, illetve 30, valamint 60 napon túl történt meg a hibák kijavítása. Tájékoztatnom kell a Végrehajtó Bizottságot arról, hogy saját hatáskörünkben olyan intézkedéseket tettünk, hogy 26 épület már a biróság előtt van. Minden egyes épületnél, ahol késik a kivitelező vállalat a hibák kijavításával, a hibák kijavítása után tud a biróság állást foglalni a kötbér összegét illetően. ízt már jeleztük,és folyamatba tettük a kivitelező vállalatolaiál. Az 1975/76. évi határidőkésésekből és hibap'tlá- sokból eredően mintegy 6,5 millió forint kötbért nyertünk meg a "óvárosi Tanács célcsoportjára, mert a befutott kötbéreket nem a FŐBER fizette meg, hanem a célcsoport. Ez nagyon nagy szára, hiszen ez közvetlenül a vállalatok nyereségét érinti, és sajnos az előző évekhez képest kiemelkedők ezek a számok. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy 3500 lakásnál a hiba nincs kijavítva 30 napon belül, csak 60 napon belül. hgy gondolom, hogy miután a nagy összegű kötbér sem ösztönzi eléggé a kivitelező vállalatokat, lépéseket kellett tennünk, és legutóbb az épitőipar által kijelölt miniszteri biztos elvtársnál vetettük fel ezt a kérdést,aki megígérte a hathatós segitséget, és egyúttal azzal is nagyon e- gyetértett, hogy amennyiben a kivitelező vállalat nem telje, tel | | ___ ■— ---------------------------------------------------------------------I—ro-----------| -------1 1 ■ 111 1 11 rá mr--------