1976. december 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
461
r el az épület, de ők nem utalják ki a lakásokat? Dr. P o n g r á ez .ál: "em. V kerületi műszaki osztályoknak is van feladatuk benne, 6v> a kerületi lakásosztályoknak is van benne feladatuk. A felelőss'g • I tehát ggoszlik. Zavax tény< lógls, . • yiv 1 elő í tudják biztonságosan közölni •. lakások átadásának az Időpont j * dát. i Ebben nagy elcsúszások voltak, mert a kivitolező \ vállalatok általában nem tartották be az esedékes ütemezést. Ez is egyilc oka volt ennok. Ennek alapján a lakásügyi főosztály véleménye egyoldalú, mert csak a RüBER-nek tulajdonítja az elmarasztaló okokat. [ Sallai Mihály: Reischl elvtárs azt kérdezte, hogy 30 napon belül javíthatók voltak-e. k mi felmérésünk és a tapasztalat szerint ebben az évben javulás van, tehát azok a 3Úlyos hibák, amelyeket Dávid elvtárs emlitett, az idén nem jelentkeznek. A javitások főleg a tapétasérülésekre, a padlóburkolatok szennyezettségére, felszakadására, a fc nyílászárói szerkezetek passzitásának a hiányosságaira, a csapok csöpögéseire, a szellőztetőmotorok beszabályozására, illetve az aközben jelentkező apróbb hiányosságokra vonatkoznak. Ebben az óvben tehát jóval kevésbé súlyosak a hibák, mint az előző években. A hibajavításokat - különösen nz olyan hibákat, mint a tapótasérülósek - a kivitelező vállalatok megcsinálják. Van jó néhány olyan épület azonban, ahol ezeket az apróbb hibákat nem csinálják meg 30 napon belül. Ennek előrebocsátásával azt kell mondanom, hogy I í( ■ 4 _ ^- 22 -