1976. február 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

101

n- 14 egy létszám-és szervezési kérdésnek, hanem a hatékonyság fokozásának kérdésével összefüggésben I<er8ssük ezeknek a csoportoknak kisebb csoportokra való bontási lehetős égét,-és ez rögtön összefügg a tanerők kérdésével. Mezei elvtárs a kérdésemre azt válaszolta, hogy az intézetek el vannak látva / tanerőkkel. Én nem érzem ilyen előnyösnek a helyzetet. Az l.sz. melléklet - lehet, hogy rosszul értelmezem - azt mutatja, mintha lo gyereknek volna egy oktatója. De azok nem oktatók, mert a 6.35o főből, több mint 35 % nem pedagógusi munkakörben foglalkoztatott, tehát takarítónő, stb. ós még ha az igy fennmaradó 65 'Jó- bői is leveszem a nem teljes óraszámban foglalkoztatottakat, akkor csak 3.5o5 a tényleges pedagógusi munkakört betöltők száma, vagyis durván számolva 2o gyerekre jut ogy pedagógus.

Ez is összefügg tehát a csoportok kérdésóvol, mórt az oktatás intenzitását csak úgy lehet fokozni, ha kisebb létszámmal foglalkozik egy-egy pedagógus. Ha növelem az egy pedagógusra jutó létszámot, akkor formálisan megtörténik ugyan az oktaI

tás, de er8dményességé gyenge lesz, különösen nevelési szem- pontból. Mert egy anyagot még meg lehet követelni egy gyerektől, egy anyagot még meg lehet valahogy tanítani, de ebben a korban rendkívül érzékenyek a gyerekek a nevelési kérdésekre,

*

márpedig a közvetlen kontaktus biztosítása 35 fő esetén nőm lehetséges .

Ezt csak azért /említem meg, nehogy Mezei elvtársók azt higyjék, hogy nehézségeiket akarjuk fokozni. Tudjuk, hogy elég sok a problémájuk, üe neliogy az következzék be, hogy bárki előtt úgy tűnjék, hogy ezzel megoldódott a szakoktatás kórf I

^ fl _ —i k > '■ "HU ■