1975. december 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

171

I - 23 ­oldalon pozitívumok vannak, a másik oldalon elég nagy csoport­ban vannak negatívumok is. Semmit nem szabad viszont elhallgat­ni, ami a pozitiv vonalon jelentkezik, mert annyi negatívumba ütközünk, amelyet nem hallgathatunk el. Ezért igyekeztünk tár­gyilagosak lenni. Azt is megmondhatom, hogy a törvényességi kérdé­sekben semmit sem vettünk át azokból a kérdésekből, amelyeket Csehikné elvtársnőék kivizsgáltak. Az teljesen külön protiéma- csoport. Itt csak azok merültek fel, amelyekbe a mi szerveink - részben a szakigazgatási szervek, részben a Szervezési Főosz­tály munkatársai - belebotlottak. Ehhez senki semmit nem tett hozzá. Ehhez képest tényleg mellbevágó ós kellemetlen, ha arra gondolunk, hogy a többi kerületnél, amely beszámolt, * semmi sincs, és egy-egy kerültnél néhány felvetés lehetett. Végülis nem a számszerűééggel mérjük a dolgot, hanem azzal, hogy ha ez kellő jelzés a kerületi tanács vezetőségének, akkor majd valamilyen változások lesznek itt. Szeretném felhivni a figyelmet arra, hogy nálam van olyan papir, amelyen a kerületi műszaki osztály vezetője rá beirt hozzám, hogy hogy képzeljük a törvényességet, amikor őt a kerületi tanács kisajátításra kötelezi, de fedezetet, kárta­lanítást nem biztosit rá. Van olyan papir is, amely szerint Földes elvtárs olyan mélységig megy el az ügyintézésben, hogy az állampolgárokkal egyedi kérdésekben jogi ügyleteket köt, y magánszeméllyel parkbérleti szerződést köt, és annak ő az e­gyik aláírója. Tehát annyira beleavatkozik a szakigazgatási szer­vek munkájába, hogy végül nem lehet rajta eligazodni, hogy hon­nan indultak el a dolgok. Jobban az elvi irányitás, az ellen­£ _J | ■ i mim ' ' 1 > iu mi

Next

/
Thumbnails
Contents