1975. május 14. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
785
p Javaslattevő: Művelődésügyi Főosztály JAVASLAT Földes Ferenc-dijra Eév: Kovács Elemér Szül:Budr.pest 1913.december lo. Anyja nevo:Németh Róza Lakás: XIV,,Kövér Lajos u.38. Munkahelye:Széchonyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola VIII.,Vas u.ll. Beosztása: tanár Párttagság* pártonkivüli Kitüntetése: Oktatásügy Kiválté Dolgozója 1954 Belkereskedelem Kiv.Dolgozó ja 19&5 Egyetemi tanulmányainak befejezése óta/l94o,április/Budapesten dolgozik. Munkáját először az akkori Néprajzi Múzeumban kezdte,mint gyakornok,és ebben a beosztásában fiatal kutatóként résztvett az akkori néprajzi gyűjtőmunkában. Rövid kórházi munka után 1942 óta működik mint nevelő.Tanári munkáját csak a háború szakította meg.1943-ban hívták be katonának és 1945.április lo-én került haza,majd azonnal jelentkezett volt iskolájában munkára. 1945. szeptombterében került az Izabella utcai kereskedelmi szakközépiskolába,majd az iskola megszűnése után 1952,szeptemberében lett iskolánk tanára.Már az Izabella utcai iskolában is,és itt a Széchenyi István Közgazdasági Technikumban vezetőtanárként dolgozott mindaddig,amig iskolánk történelem-földrajz szakos tanárokat képs'j gyakorlóiskola volt. j,2 éves tanári pályafutása és 22 éves iskolánkban végzett munkája egyértelműén azt bizonyitja,hogy kiemelkedő,szakmai és pedagógiai szempontból egyaránt magasan az átlag fölé emelkedő tanári egyéniség.Kollegái és tanítványai körében évtizedekre visszamenően közismert és elismert hallatlan szellemi és fizikai energiája az iskola életben való maximális részvétele.Bár ebben az évben tölti be a 61.életévét,jelenleg is egyike azoknak a tanároknak,aki kora reggeltől késő estig az iskolában dől goznak.Tanítási óráin kivül rendkivül sok] ' ^ L------------ J _ - te--1--- —» a ..........