1973. december 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
120
í _ 19 re vállaltuk azt a nehezebb feladatot, hogy a tervezési tevékeny* ség közben, munkaközi példányok alapján állapítsuk meg a megtartandó és a szanálandó lakásokat. Szeretném tehát rögzíteni, hogy ez a javaslat, amely a szanálásokra vonatkozik, nem lazítja fel sem az elnökség, sem a tisztelt Végrehajtó Bizottság elképzelését a szanálások két kézzel való megfogását illetőleg. A másik kérdés: A szanálás értelmezése. Legyen szabad megmondanom, hogy egyet kell értenem Polónyi elvtárssal abban, hogy vannak olyan lakások, amelyek önmaguktól szanálódnak, tehát ha tetszik nekünk, ha nem, maguktól összedőlnekfés vannak olyanok, amelyeket azért kell szanálnunk, mert valamilyen technológiai folyamatot másképpen nem hajthatunk végre. Meg kell azonban említenem, hogy ez a szanálási probléma nemcsak azokon a területeken jelentkezik, amelyeken lakótelepeket szándékozunk épiteni, hanem Budapest belterületén is van számos ilyen épületünk, mert ha elővesszük a statisztikát, láthatjuk, hogy a 5.2 4oo ezer lakásnak mintegy %xá %-a az egyik oldalon, és mintegy 5.7 %-a a másik oldalon olyan lakás, amelyek már annyira elavultak, hogy rentábilisán fel nem ujithatók, rendbe nem hozhatók, tehát bontásra kell hogy kerüljenek. Ez a mintegy 2o ezer ! lakás természetesen nemcsak ott kerül szanálásra, ahol lakásépítés van, hanem kényszerből, máshol is, ahol nincs lakásépítés. így lett felvetve az a gondolat, hogy a belső, öreg városrészek megfiatalátásával, rendbehozatalával oldjuk meg azokat a szanálási alapproblémákat, amelyek döngetik az ajtót, mert vannak olyan házaink, amelyeket már csak dúcok tartanak és ha a dúcokat kivesszük, az épületek maguktól összedőlnek. I 'IÍQ I I — f - fe- ró ^ ^ ' \ í í
